Berakott egy egyéves pici gyermeket a centrifugába, majd elindította azt – hét év börtönre ítélték… Mit érdemel ez az “ember”?

Hirdetés

Hét év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a 25 éves skót férfit, aki berakott egy 13 hónapos kislányt a centrifugába, majd elindította azt – írja a The Courier.

A lap információi szerint Thomas Dunn azzal védekezett a bíróságon, hogy ő csak segített bemászni a picinek a ruhaszárítóba, ráadásul nem is zárta rá teljesen az ajtót, szóval nem érti, hogyan kezdhetett el forogni a gép. Mindenesetre valahogy elindult és sajnos nagyon komoly sérüléseket okozott a picinél: eltört mindkét keze, mindkét lába, valamint több helyen berepedt a koponyája. Sajnos azonban nem ez volt az egyetlen alkalom, hogy a férfi bántalmazta a kislányt.

Hirdetés

A centrifugás eset után pár héttel egy bottal verte meg a picit. Dunn akkor azt állította, hogy már ilyen állapotban talált rá a kisgyerekre a padlón fekve. A kórházban az orvosok ekkor vették észre, hogy a gyerek korábban agysérüléseket is szenvedett, így értesítették a rendőrséget. Dunnt hét év börtönre ítélte az edinburgh-i legfelső bíróság, szabadulása után pedig még három évig felügyelet alatt kell maradnia.

Hirdetés

Hozzászólások: