Bill Gates azt mondja, jobb lesz felkészülni, mert újabb járvány közelít

Hirdetés

Bill Gates szerint nem a koronavírus-járvány az utolsó, amely megtörténik velünk, de az utolsó lehet azok közül, melyekre nem készültünk fel eléggé.

A koronavírus-járvány kapcsán nemrég kiderült, Bill Gates a legkevésbé sem a levegőbe beszélt, amikor nagyjából két évvel ezelőtt arra hívta fel a figyelmet: a kormányok nem veszik eléggé komolyan a járványokat, és nincsenek felkészülve arra az eshetőségre, ha egy újfajta influenzavírus kezdene el terjedni a világon. A Microsoft-alapító már ezt megelőzően, 2015-ben is arról beszélt, hogy az emberiség következő nagy problémája nem egy világháború, hanem egy járvány lesz- írja a HVG

Hirdetés

A jelenlegi helyzetet nézve valószínűleg nem túlzás azt állítani, hogy nem hallgattak rá a világ politikusai. Ezen persze most már nem lehet változtatni, a jövőt érintő szavain azonban ezek után talán érdemes lenne elgondolkodni. Már csak azért is, mert nemrég ismét igen komoly kijelentést tett a Microsoft-alapító.

Gates szerint érdemes szem előtt tartani, hogy a mostanihoz hasonló járványok 20 évente előfordulhatnak. Ugyanakkor azt is hozzátette, a következőre a jelenlegi helyzet miatt valószínűleg jobban fel lesz készülve az emberiség.

[Bill Gates szerint nyárra véget érhet a koronavírus-járvány, de ennek van egy szigorú feltétele]

A The Financial Times-nak adott Skype-interjújában arról beszélt, hogy a Bill és Melinda Gates Alapítvány jelenleg 7-8, a koronavírus elleni vakcina kifejlesztésén dolgozik, valamint a gyártáshoz szükséges feltételeket is igyekeznek megteremteni. Ez persze nem olcsó mulatság, de Gates szerint a pandémia következménye sokkal drágább lesz, hiszen több ezermilliárd dollárba fog kerülni. Éppen emiatt a politikusok előtt lesz egy erős példa, amit látva már rendesen fel tudnak majd készülni egy következő járványra. Hogy ezzel valóban tudnak-e majd élni, az persze még a jövő zenéje lesz.

Forrás: hvg.hu

Hirdetés

Hozzászólások: