Boros Gergely egy barátjának ment segíteni, amikor halálos baleset érte az építkezésen

Hirdetés

Fotó: Nemzeti Sport, 2010

Újabb részletek Boros Gergely halálos balesetéről

Egy barátjának segített azon a paksi építkezésen Boros Gergely világ- és Európa-bajnok kajakos, ahol augusztus 26-án halálos baleset érte. A 43 éves korábbi élsportolóra sajtóinformációk szerint egy nagyméretű üvegfal zuhant. A rendőrség az eset pontos körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja. Borost felesége és két gyermeke gyászolja.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség csütörtök reggel jelentette be Boros Gergely halálhírét. A korábbi kajakos sportvezetőként is hosszú éveken keresztül dolgozott a magyar kajak-kenuért: 2018 és 2024 között a szövetség szakmai igazgatói feladatait látta el.

A tragédia Pakson, a Vácika utcában zajló pályaépítésen történt. A sajtóban megjelent információk szerint egy épülő padelpályán dolgoztak, amikor egy konténert emeltek a magasba. Az eddig ismert beszámolók szerint az emelés közben az egyik pánt leoldott, a konténer ajtaja kinyílt, és egy nagyméretű üvegfal kiesett belőle. Az üveg Borosra zuhant, aki a helyszínen életét vesztette.

A történtek különösen megrázták Kammerer Zoltánt, aki éveken keresztül együtt versenyzett Borossal. A háromszoros olimpiai bajnok az Origónak beszélt arról, hogyan értesült egykori sporttársa haláláról.

„Egy éjszakai Facebook-bejegyzést láttam reggel, amikor felkeltem. Az első reakcióm az volt, hogy nagyon hasonlóan éreztem, mint Kolonics Gyurinál, ő is fiatalon hunyt el. Annyira igaz, hogy csak a jók mennek el. Az egész sportágban, legalábbis akit én ismerek, ők voltak azok az emberek, akik túl jók voltak erre a világra. Nekik nem voltak haragosaik, nem voltak irigyeik, mindig pozitívak voltak, soha nem ártottak senkinek”

– mondta Kammerer.

Kammerer Zoltán és Boros Gergely öt éven keresztül versenyeztek együtt. Kapcsolatuk azonban nem kizárólag a sportról szólt: Kammerer közelről látta azt is, ahogyan barátja családot alapított.

„Végignéztem, ahogyan a feleségével összeismerkedtek. Nagyon régóta együtt voltak… szép házasság, két gyerek. Borzalmas, ami történt”.

Kammerer szerint Boros emberként is különleges volt. Ezt szerinte az is jól mutatja, hogy a végzetes napon sem saját ügye miatt tartózkodott az építkezésen, hanem azért ment oda, hogy segítsen valakinek.

A háromszoros olimpiai bajnok – aki jelenleg Göd polgármestere – úgy tudja, egy barátjának próbált segíteni a pálya építésénél.

„A Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakmai igazgatójaként dolgozott 2024-ig. Aztán Paksról járt be dolgozni minden nap. Reggel 4 órakor kelt, este 10 órakor ért haza. Otthon volt a munkahelye, de elment segíteni valakinek, aztán történt meg a tragédia. Ez is tipikus, jellemző rá. Elment valakinek önzetlenül segíteni”

– fogalmazott Kammerer.

Kucsera Gábor kétszeres világbajnok kajakos megrendítő napra ébredt.

„Ma van a születésnapom, egy nap, amit örömmel kellene ünnepelnem, fogadva a jókívánságokat. Mégis, valami egészen más ez a nap – a szívemben mély űr tátong a tragédia miatt, amit nehéz elhinni. Számtalan nemzetközi versenyen vettünk részt, és együtt lettünk Európa-bajnokok, együtt harcoltuk ki az olimpiai kvótát Szegeden, és rengeteg kalandot éltünk át edzőtáborokban, világversenyeken. Hihetetlenül nagy hiányt hagysz magad után. Őszinte részvétem az egész családnak. Isten veled, Geri!”

A hatóságok közben megkezdték annak vizsgálatát, pontosan hogyan történhetett a baleset, illetve terhel-e valakit büntetőjogi felelősség.

A Paks-Press megkeresésére Komlósiné Kiss Anett alezredes, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, hogy a haláleset 2026. augusztus 26-án, este fél hét körül történt.

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

A nyomozás feladata lesz tisztázni a tragédia valamennyi körülményét, így azt is, pontosan mi vezetett az emelés közben történt balesethez.

Boros Gergely 43 éves volt. Versenyzőként világ- és Európa-bajnoki címet szerzett, pályafutása befejezése után pedig sportvezetőként folytatta munkáját. Halála után a magyar kajak-kenu közösség számos tagja búcsúzott tőle.



Hirdetés