Börtönre ítélték Frabatót, 10 milliót csalt ki vendégétől a sztármágus
Hirdetés
A nő 2008-ban ment el először Frabatohoz. A következő években is néhány alkalommal igénybe vette a mágus szolgáltatásait. „Ekkoriban zajlott a válásom, és elmondtam neki, hogy nagyobb összeghez jutok. Azt mondta, ismerőseivel brókercéget akarnak létrehozni, „megpörgeti a pénzt”, a haszon garantált, nem járhatok rosszul. Azzal szédített, hogy fél-egy év alatt 25-30 százalékot kamatozik a pénzem, folyamatos tájékoztatást ad a befektetésről, és persze bármikor kiszállhatok – kezdte történetét a nő.
Hirdetés
A nő elment, hogy a válóperes ügyvédtől átvegye készpénzben a válás után neki járó részt, az útra pedig elmondása szerint a sztárok jósa, Frabato kísérte el, amelyet maga a mágus ajánlott fel. Ekkor 10 millió forintot adott át Frabatonak. A nő elmondása szerint akkoriban egy nem túl biztonságos környéken élt és a mágus felajánlotta, hogy a páncélszekrényében megőrzi az összeget.
A nő ma már tudja, hogy ő hibázott, naiv volt, amiért semmilyen dokumentum nem született a pénz átadásáról. Később persze már le akarta papírozni a pénz átadását, de erre már semmi esélye sem volt.
Hirdetés
Frabato ellen 2020 januárjában emeltek vádat csalás miatt. „Nem volt pénzem ügyvédre, a beadványokat saját magam írtam kézzel, míg ő neves ügyvédet kért fel, de az igazságszolgáltatásban nem kellett csalódnom, hálás vagyok az ügyészségnek és a bíróságnak, hogy hittek nekem. Évekig ment a per, szembesítettek is. Képes volt a szemembe hazudni, zaklatónak, bolondnak akart beállítani, aki azért indított ellene a hadjáratot, mert nőként nem kellettem neki, holott erről szó sem volt” – mondta a Blikknek a kétségbeesett nő.
Előbb első- majd másodfokon is pert nyert Frabato ellen. A mágust a bíróság csalás miatt egy év felfüggesztett börtönre, valamint 300 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte. A nő a pénzét polgári peres úton szerezhetné vissza, ha egyáltalán valaha viszontlátja az összeget…
Hirdetés