BRFK: tilos traktorokkal Budapest belvárosába vonulni

Hirdetés

Fotó: Shutterstock

A rendőrség ismét megtiltotta, hogy augusztus 20-ától traktorokkal foglalják el többek között a fővárosi ünnepi helyszíneket, rakpartokat és a Duna-hidakat.

A rendőrség pénteken a honlapján tette közzé: “a véleménynyilvánítás szabad, Budapest megbénítása továbbra sem” című közleményét. A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt írta: a korábbi szervező újra bejelentette augusztus 20-ától 31-ig tervezett fővárosi gyűlését.

Hirdetés

A BRFK viszont ismét “előíró-korlátozó” határozatot hozott, amelynek értelmében továbbra is tilos traktorokkal Budapest belvárosába vonulni vagy traktorokkal a rakpartokat elfoglalni.

A résztvevők a Dózsa György út két külső forgalmi sávján gyakorolhatják gyülekezési jogukat, illetve a közlekedési szabályok betartásával vonulhatnak a helyszínekre. “A gyűlés szervezőjének nyilatkozataival szemben továbbra is tilos traktorokkal Budapest belvárosába vonulni, traktorokkal rakpartokat, hidakat elfoglalni” – nyomatékosította a rendőrség.

Hirdetés

Felhívták a figyelmet, hogy a a rendőrség a jogsértések elkövetőivel szemben törvényesen, arányosan és határozottan fel fog lépni. A rendőrök intézkedni fognak azokkal szemben, akik a határozatban foglaltaktól eltérő módon, a közlekedési szabályokat megsértve érkeznek a gyűlésre, tartózkodnak annak helyszínén, vagy távoznak onnan.

“A rendőrség biztosítja a véleménynyilvánítás és a békés gyülekezéshez való jog gyakorlását, azonban ez nem eredményezheti mások jogainak aránytalan mértékű csorbítását” – fogalmazott a BRFK.

MTI
Borítókép: illusztráció


Hirdetés

Hozzászólások: