Brutális angliai gyermekgyilkosság: rekord nyomravezetői díjat ajánlottak fel
Hirdetés
Több százezer fontos rekord nyomravezetői díjat tűztek ki egy brutális angliai gyermekgyilkossági ügyben.
A súlyos bűncselekmény augusztus 22-én történt az északnyugat-angliai Liverpoolban, ahol egy férfi lőfegyverrel a kezében üldözőbe vett egy másik férfit.
A menekülő ember berohant egy nyitott ajtajú házba, és a fegyveres üldöző utána akart menni, de a ház egyik lakója, a 46 éves Cheryl Korbel megpróbálta rácsapni az ajtót. A férfi azonban az ajtórésen keresztül lövöldözni kezdett, és mellkason lőtte Cheryl Korbel kislányát, a kilencéves Olivia Pratt-Korbelt, aki a helyszínen meghalt.
Hirdetés
A fegyveres és az általa üldözött férfi – akit korábban betörésért ítéltek el és a lövöldözésben szintén megsérült – elmenekült. Őt később elfogták és jelenleg kórházban kezelik.
A rendőrségi vizsgálat szerint a megölt kislány családjának semmi köze nem volt a házba behatoló két férfihez.
Az országszerte hatalmas felháborodást keltő ügyben eddig kilenc embert vettek őrizetbe, de egyikük ellen sem emeltek vádat.
A rendőrség szerdai tájékoztatása szerint a nyomozók eddig 15 ezer munkaórát fordítottak a bűncselekmény felderítésére, térfigyelő kamerák több ezer órányi felvételeit vizsgálták át és 400 tanúvallomást vettek fel, de egyelőre nincs újabb gyanúsított.
Hirdetés
A tettes kézre kerítésére egy meg nem nevezett magánadományozó 100 ezer font nyomravezetői díjat ajánlott fel, és szerdán a CrimeStoppers nevű, a bűnüldözés segítésére létrehozott, nem profitorientált civil szervezet alapítója, Lord Michael Ashcroft – Nagy-Britannia egyik leggazdagabb nagyvállalkozója – ugyanennyit tett hozzá a összeghez. Így a nyomravezetői díj jelenleg 200 ezer font (93 millió forint), amely példátlan a rendőrségtől függetlenül tevékenykedő, hasonló nyomravezetői díjakat rendszeresen felajánló brit szervezet és általánosságban a brit kriminalisztika történetében.
MTI
Hirdetés