Brutális TikTok-kihívás végzett egy fiatal anyával – Súlyos büntetésre számíthat a felbujtó
Hirdetés
Brutális következménye lett egy TikTokon indított kihívásnak, amely egy kétgyermekes édesanya életét követelte. Egy 28 éves bekecsi férfi a népszerűsége növelése érdekében olyan „versenyeket” indított a közösségi platformon, amelyek komoly veszélyt jelentettek a résztvevőkre. Egyik ismerősét, a Tiszasülyön élő nőt arra buzdította, hogy gyújtsa fel magát – a nő pedig teljesítette az utasítást. Ruhája azonnal lángra kapott, és a testének 36 százaléka súlyosan megégett. A szerencsétlen asszony néhány hét kórházi kezelés után belehalt sérüléseibe.
A kihívás elindítója gyorsan a hatóságok célkeresztjébe került. A Bors az ügy részleteiről Helmeczy László ügyvédet kérdezte, aki rámutatott: bár fizikailag nem a férfi okozta a nő halálát, mivel az áldozat saját magát gyújtotta fel, ez nem menti fel a felelősség alól.
A sztárügyvéd hangsúlyozta a Büntető Törvénykönyv ide vonatkozó passzusát:
„Aki mást öngyilkosságra rábír, vagy ennek elkövetéséhez segítséget nyújt, ha az öngyilkosságot megkísérlik vagy elkövetik, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
A férfit június 5-én állították elő, majd őrizetbe is vették a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányságon, ahol kihallgatása is megtörtént. A rendőrség letartóztatásának kezdeményezésére tett javaslatot, de a férfi és ügyvédje fellebbeztek – így a bírósági döntés még nem jogerős.
Dr. Ocsovai Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője a Szoljon.hu-nak megerősítette: a kihívásnak komoly jogi következményei lehetnek a férfi számára.
A tragédia a családot is mélyen megrázta. A nő három- és nyolcéves gyerekei ugyanis végignézték, ahogy édesanyjuk szenved a lángok között. A Szoljon Gabriella Kiss pszichológust is megszólaltatta, aki súlyos pszichés hatásokra hívta fel a figyelmet:
„Az ilyen hirtelen és sokkoló élmény rendkívül erős negatív érzelmi reakciókat vált ki: félelem, szorongás, tehetetlenség, a világ kiszámíthatatlanságának élménye. Ezek az élmények alvászavarokat, rémálmokat, akár poszttraumás stressz szindrómát is okozhatnak.”
A kihívást elindító férfi továbbra is tagadja, hogy bűnös lenne az anya halálában. Állítása szerint nem volt szándékában ártani, és felháborítónak tartja, hogy gyilkosnak nevezik. Cinikusan csak annyit mondott: az önfelgyújtás „egy tét volt”. A közösségi oldalak hozzászólásai azonban nem kímélték – a többség szerint, még ha nem is volt szándékos, a felelőssége egyértelmű.
Hirdetés