Brutális tömegbaleset Texasban: 130 jármű karambolozott, legalább hatan meghaltak – Videó

Hirdetés

Legalább 6-an életüket vesztették Texasban egy több mint 130 járművet érintő tömegkarambolban, 65 embert kórházba vittek – közölte a MedStar helyi mentőszolgálat egyik szóvivője csütörtökön.

A rendőrség szerint a balesetet feltehetőleg eső utáni jégképződés váltotta ki az autópályán.

A helyi sajtó szerint a baleset egy mintegy 2,5 kilométer hosszú szakaszon történt. A szemtanúk által készített felvételeken számos egymásnak hajtott és szétzúzódott kocsit, teherautót lehetett látni.

Hirdetés

A mentőegységeknek gondot okozott, hogy a roncsokon keresztül eljussanak a beszorult emberekhez. Aggodalomra adott okot az is, hogy a fagyos időjárásban eltöltött órák során kihűlhetnek. A családok számára egy gyülekezési pontot is felállítottak a közelben.

Az amerikai sajtó szerint 14 mentőkocsi volt bevetésen.

A tömegkarambol a reggeli csúcsforgalomban történt. A rendőrség figyelmeztetést adott ki a továbbra is veszélyes időjárási viszonyok miatt. A baleset következtében egy több mint 12 kilométer hosszú közlekedési dugó keletkezett.

Hirdetés

Hozzászólások: