Érdekes Archive

Latest Posts

Petőfiné szobra Koppenhágában. Ez a szobor tekinthető meg Koppenhágában Petőfi Sándor feleségéről.

Petőfiné szobra Koppenhágában Ez a szobor tekinthető meg Koppenhágában Petőfi Sándor feleségéről. Szendrey Júlia azért kapta a szobrot a dán fővárosban, mert az Andersen meséket ő fordította magyarra, elsősorban általa ismerte meg nemzetünk ezeket a műveket. Ismereteim szerint a dánok körében

Minden nő álma egy ilyen praktikus és kellemes konyhasziget. További képek >>>

Meglepő, de a hálószoba mellett a konyhában töltjük el szinte a legtöbb időt. De, ellentétben az előbbivel, itt többnyire nem alszunk (és khm…), hanem az ételt készítjük, esetleg étkezünk is. Ezért aztán nem teljesen mindegy, milyen az elrendezése, a berendezése, vagyis

Koronavírus ide vagy oda, budapesti házaspár eladta a lakását, hogy körbe járják a világot

Adányi Mihály és Uhl Veronika 50 évesen úgy döntöttek, hogy amíg mások bezárkóznak, ők megvalósítják régi álmukat, világot látnak. Még jóval a vírus előtt tervezték el, hogy egy 1 éves, lakóautós körútra indulnak Európába. Lányaik már felnőttek, ápolásra szoruló szüleik nincsenek,

Ennyiszer kell szeretkezned az életkorod szerint, meglepődsz, ha meglátod a számot

Most megtudhatod, hogy túl sokat vagy túl keveset szexelsz. Nem vagyunk egyformák: van, akinek heti 2 fiatalon is elég, másnak naponta lenne rá igénye. A Kinsey Intézet készített egy kutatást, hogy milyen gyakran élnek nemi életet az emberek átlagosan: 18-29: Átlagosan

Melyik állatot látod először a képen? Érdekes dolgokat fog elárulni rólad

Nézz rá erre a pöttyözött ábrára! A bikát, a lovat, vagy a medvét veszed észre leghamarabb? Ha szeretnéd jobban megismerni önmagad, akkor ezen egyszerű és hatékony személyiségteszt révén sok mindenre fényt deríthetsz. A kérdés, az hogy első ránézésre a bikát, a

Ezért is fekszik a kutya a lábadra – Ezt nem tudtuk, és a többi 8 okot sem

Ha van kutyád, vagy valaha is volt akkor tudod hogy milyen jó kutyás gazdinak lenni. Nem véletlenül mondják, hogy a kutya az ember legjobb barátja. Ez teljesen igaz! A kutyák nagyon kedvesek és hűségesek. A kutya örökké a barátod marad. Mindig

Tudósok szerint Július végén világvége. A Biblia is megjósolta..

Több­­ször ké­­szül­­tünk már a vi­­lág­­vé­­gére. Fél­­tünk az ez­­red­­for­­du­­ló­­tól, a maják jós­­la­­tá­­tól. Most ismét egy ka­­taszt­­rófa híre bor­­zolja az ide­­ge­­ket. A szak­ér­tők ri­o­ga­tá­sát nem árt ko­mo­lyan venni! Újabb világméretű pánikkeltéssel riogatják az emberiséget! A márciusra jósolt pusztító meteorit után most egy tudósok

Az 5G mobilhálózatok egészségügyi és környezeti hatásai – Vitaülést tartottak az Akadémián

Az 5G mobilhálózatok egészségügyi és környezeti hatásai – Vitaülést tartottak az Akadémián A napjainkban kiépülő 5G mobilhálózatokban sokan páratlan technológiai lehetőségeket látnak, mások eddig ismeretlen egészségügyi hatásoktól tartanak. A Magyar Tudományos Akadémia ezért egy ad hoc szakértői bizottságot hozott létre, hogy

Új fizuratrend: a kétszínű haj lesöpri az ombrét?

A kétszínű haj korábban is gyakran felbukkant a divat körforgásában, ám eddig csak afféle rétegtrendként kullogott az ombre árnyékában. Ősz végére azonban jelentősen megnőtt a népszerűsége ennek a hajfestési technikának, az érdeklődést látva pedig okunk van azt feltételezni, hogy a tél