Humoros Archive

Latest Posts

Két lány testvér először látják egymást, majd egy imádnivaló “beszélgetést” folytatnak

Ebben a cuki videoklipben megismerhetünk két aranyos három hónapos kislányt, akik egy imádnivaló “beszélgetést” folytatnak egymással. Az egymás mellett fekvő babák cuki hangokat adnak ki, amit úgy tűnik ők értenek is, és az egyikük egyik pillanatban meg is simogatja a testvérét.

A baba nem akar aludni de a makacs cica segít neki

A szülők mindent megtesznek, hogy segítsenek gyerekeiknek és a segítség néha négy lábon érkezik. A lenti felvételen nagyon jól láthatjuk, hogyan segít a cica gazdája babájának, illetve mennyire figyel rá. A kisbabát lefektetik, azt nem tudjuk, hogy ez egy kis pihenés-e

A kutya a kanapén fekszik – óriásit nevetünk ahogy erre reagál

Amikor ez a film megjelent a Youtube-on kétmillió ember nézte meg a kutya hisztérikusan jó reakcióját. A kutyák az ember legjobb barátai, mindig képesek megnevettetni minket és néha bizony őrölt dolgokra is képesek. De mi ezért szeretjük őket. Négylábú barátaink hűségesek

A sportkocsi vezetője nem engedi, hogy a pick-up beálljon elé- Nézzétek a pick-up sofőr reakcióját

A felvétel június 28-án készült Washingtonban, amikor egy bordó Dodge pick-up próbált átjutni egy másik sávba. Egyik pillanatban egy Corvett autó vezetője nem akarja átengedni, és még az ablakot is lehúzza, hogy bemutasson neki, nem tudva, hogy mit is kap utána.

Apa mindig ellopja a kislány kedvenc játékát. A kicsi reakciója nagyon cuki! :D

Tegan Purdy egy kis szöszi kislány, akinek nagyon erős személyisége van. Többször megpróbálja meggyőzni apját, hogy a két maracas (hangszer) csak az övé, és, hogy az apja nem kéne rátegye a kezét. A kislány apja szándékosan újból elveszi a kislány játékát,

Ez a kislány a lóra mászási tervével meghódította az internetet , és mindenki mosolyog rajta

Amikor valamit nagyon szeretnénk, akkor semmilyen akadály nem állhat utunkba. A videóban szereplő kislánynak csak egy kis ambícióra és kreativitásra volt szüksége, hogy elérje célját. Még akkor is, amikor fiatalok, a gyerekeknek megvannak a saját probléma megoldó képességük, amelyek közül néhány

A férfi észreveszi a fekvő lovakat, de ahogy közelebb megy, a történet egyre viccesebbé alakul

Néha a lovak oly módon reagálnak, amire senki sem számít, még a tulajdonos sem. Mi lehet különösebb annál, mint amikor egy csomó ló a földön fekszik és egyformán horkol? Egyik nap, Ben Hansen a lovak gazdája kiment a rétre, hogy megnézze

Amikor meglátja a kutyát közeledni, ennek az Emunak a reakciója egyből megnevettet

Minden állatszeretőnek, nagyon fontos, hogy az állatok akiket tartanak elfogadják egymást és teljes harmóniában éljenek. Végignézve a videót, elmondhatjuk, hogy ezek az állatok nem jelentenek kivételt a szabály alól. Emee, ez a szimpatikus emu felelős a család megnevettetésért. Akárhányszor megpillantja a

A fiú nevetett, amikor az anyja azt mondta neki, hogy meg akarja tanulni a táncot, amíg meg nem látta a mozgását…

Amikor valamit nagyon akarunk, a kor nem korlát vagy akadály. Ez a fiatal fiú nem gondolta, hogy az anyja tudja vele tartani a lépést. A koreográfia, amelyet az anya és fia előad, mind ritmusként, mind táncmozgások és lépések szinkronizálásban tökéletes. A

A gazdi szól kutyájának, hogy jöjjön ki az autóból, mert az nem az ő helye – az eb makacs reakcióján a gazdi csak nevet

A háziállatoknak gyakran kiszámíthatatlan reakciójuk van, amelyek azonnal mosolyt csalnak az arcunkra. Ez a kutya be akarja bizonyítani a gazdinak, hogy teljes joga van a családban és úgy is kell kezelni. Nacho egy boxer kutya, aki kicsit más mint a többi.