Megható Archive

Latest Posts

Kérlek együttérzésből nyomjatok a ❤️-re! A kislányom Júlia, még 1994-ben tűnt el, az egész családunk széthullott… Aztán váratlanul egy DNS teszt miatt behívtak..

E sorok írójával is megtörtént, hogy a gyerekkoromban elkeveredtem a szüleimtől, és bizony szörnyen megijedtem, hogy vajon megtaláljuk-e majd egymást. Nekem ugyan szerencsém volt, azonban az e történetben szereplő kislánynak, Juliának sajnos nem. A kislány 4 éves korában, Fehéroroszországban egy tömegközlekedési

A lány úgy tesz mintha megsebesült volna – nézd ki jön ekkor elő az erdőből

Rengetegen próbálták már megmenteni az Egyesül Államok északnyugati részén található Evans Creek-nél élő kóbor kutyát. Ő azonban annyira félénk volt, hogy sehogy sem tudtak hozzá közel kerülni, ezért egy apró cselre volt szükség. Az egész Amanda Guarascio-val kezdődött, aki nagyon meg

A nővér azt hiszi, nem látja a család, de a szemfüles anyuka kiszúrta mit csinál a kislányával

A pár éves Sophie elég beteg lett és nehezen kapta a levegőt. Az orvosok asztmának és allergiának tudták be a dolgot, ezért elküldték allergiatesztre. De sosem érkezett meg, mert előtte, az egyik este megállt a légzése. Az anyuka azonnal hívta a

Meghalt egy nyolcéves kisfiú, miután bújócskázás közben beszorult a mosógép és a szárítógép közé

Egy 8 éves kisfiú meghalt, miután bújócskázás közben beszorult a mosógép és a szárítógép közé. A Thomas megyei seriff hivatalának kapitánya, Tim Watkins megerősítette a PEOPLE-nak, hogy a texasi Jewettből származó Wrangler Hendrix a játékot játszotta, miközben pénteken a Georgia állambeli

„Nagyon fáj, nagyon fáj!” – ezt kiabálta a 14 éves diáklány, aki fürdés után lett rosszul, majd másnap a kórházban meghalt

Szörnyű tragédia történt vasárnap a Balatonnál, ahol A Ripost információi szerint egy 14 éves kislány vesztette életét. Úgy tudni, a fiatal osztálykiránduláson vett részt, s a vízben fürdött. Ekkor még semmi jele nem volt annak, hogy baj van, ám amikor kijött

Esküvője napján menyasszonyi ruhában állt vőlegénye sírjánál!

Agyonlőtte a 22 éves menyasszony szerelmét egy Facebookos vásárló. Az oltár helyett menyasszonyi ruhában, a temetőbe ment a teljesen összetört nő! Március 19-én lett volna Sara Baluch és Mohammad Sarifi esküvője, azonban nem sokkal a boldogító igen kimondása előtt szörnyű tragédia

Édesanyja szerint szívelégtelenségben halhatott meg a 14 éves hatvani fiú

A gyerek az iskolapadban lett rosszul, majd tanára és a mentők is hiába próbálták újraéleszteni. Édesanyja szerint szívelégtelenségben halhatott meg tegnap 14 éves fia, aki reggel az iskolapadban lett rosszul, majd tanára és a mentők is hiába próbálták újraéleszteni. A hatvani

Tragédia: gyászol Onyutha Judit

Váratlan veszteség érte a légiutas-kísérőből időjóssá vált Onyutha Juditot: meghalt gyermekei apja, volt férje, László, aki csupán 48 éves volt. Judit a napokban egy kétségbeesett üzenetet posztolt a közösségi oldalára: „Vége, valami megszakad.” A posztra azonnal jöttek is az érdeklődő kommentek,

Az apuka halála után 8 hónappal egy rejtélyes dobozt találnak a sírján. Amikor a kisgyerek kibontotta…

Az apuka hirtelen meghal. 8 hónap múlva egy rejtélyes dobozt találnak a sírján A kisgyerek odaszalad, hogy kibontsa, majd… Az apuka, Cody Wells még csak 23 éves volt, amikor a családjával autóbalesetet szenvedett. Ő életét veszítette a balesetben, de barátnője és

Hány dicsérő szót érdemel a férfi, kinek 90 éves édesanyját kérése ellenére nem Időse Otthonába vitte, viszont helyette a következőt tette:

Az idős néni mind szellemileg, mind fizikailag leépült teljesen. A férje meghalt, egyetlen gyermeke volt. Amikor még nem hanyatlott le szellemileg súlyos mértékben, mondta a fiának hogy keressen neki egy otthont nem szeretné hogy kínlódjon vele. A fiú azt mondta: anya