Csatornába dobta fiát Patricia, az autista fiú belefulladt. A Nő szerint ” fia egy jobb helyre került “

Hirdetés

Az anya azt mondta, fia egy jobb helyre került.

A kamerafelvételek és a tanúvallomások buktatták le azt a floridai nőt, aki megölte mindössze kilencéves, autista kisfiát, írja a Bors a Yahoo News nyomán. A 45 éves Patricia Ripley először azt állította, múlt hét csütörtökön két férfi követte őket autóval, miközben fiával, Alejandro Ripley-vel utaztak. Állítása szerint az őket követő jármű vezetője késsel kezében lehúzott ablaknál drogot követelt tőle, és miután az ismeretlen nemleges választ kapott, kiszállt az autóból, elvette a nő tabletjét és telefonját, majd elrabolta az autizmusban szenvedő Alejandrót.

Hirdetés

A fiú holttestét órákkal később egy Amerika Kapitányos pólóban találták meg és azóta kiderült, hogy a gyilkos maga az édesanya, Patricia Ripley volt. A nyomozás jegyzőkönyve szerint miután az édesanyát az eltűnt személyeket nyilvántartó irodába vitték, vallomásában több ellentmondás is szerepelt, így a gyilkossági ügyekkel foglalkozó csoport nyomozói is kihallgatták. Itt szembesítették vele, hogy a története nem egyezik a tanúk és a kamerák által látott cselekménysorozattal. Videofelvételeken ugyanis jól látszott, hogy az édesanya fiát csütörtökön este fél nyolc körül egy csatornába lökte, ám Alejandrót ekkor a közelben lakók még megmentették. Ám egy órával később Ripley egy másik közeli csatornába zárta fiát, ahol már nem voltak szemtanúk és az autista kisfiú végül itt fulladt meg.

AZT ÁLLÍTOTTA, HOGY A FIA EGY JOBB HELYRE KERÜL

– osztotta meg a Miami-Dade megyei rendőrség szóvivője a kihallgatás egy részletét. A 45 éves Patricia Ripley-t előzetesen kitervelt gyilkosság vádjával tartóztatták le, és ha bebizonyosodik bűnössége, élete végéig rács mögött marad.

Forrás: borsonline.hu

Hirdetés

Hozzászólások: