Csúfolták és megverték osztálytársai a kislányt, aki a vonat elé vetette magát

Hirdetés

Fotó: Huszár Gábor / HG Kisalföld

Vonat elé vetette magát szeptember 25-én egy 11 éves kislány Gyürén.

Hannát a nagyszülei nevelik. A Borsnak a nagypapa azt mondta, főleg a külseje miatt bántották az unokáját. “Emellett amiatt is bántották, hogy kifejezetten jó tanuló volt. Többször is sírva jött haza, és olyan is előfordult, hogy összeverekedett egy osztálytársával” – mesélte.

Hirdetés

Elárulta azt is, hogy a gázolás után felkereste az iskolát, ahol állítólag csupán annyit mondtak nekik: nem iskolaidőben történt az eset, ezért nincs hozzá közük. “Felháborító” – fogalmazott a nagypapa.

A kislány állapota válságos, a lába szilánkosra tört, és a koponyája is erősen roncsolódott, mélyaltatásban tartják.

Hirdetés

“Várom, hogy felébredjen, megkérdezhessem tőle, hogy mi történt pontosan. Most a feleségem bent van vele a kórházban Nyíregyházán. Számos vizsgálat és műtét vár még rá” – tette hozzá a nagypapa. A tanintézmény vezetője nem kívánt nyilatkozni.

Borítókép: illusztráció


Hirdetés

Hozzászólások: