D Tóth Kriszta komoly írása a kormányról… beleszállt rendesen a Fideszbe! Felrobbantotta az internetet D. Tóth Kriszta cikke – több tízezren osztották meg, nem is véletlen

Hirdetés

D.Tóth Kriszta írása a Fideszről:

“A Jóisten kegyelmezzen nektek! A Jóisten, akivel takaróztok. Aki mögé elbújtok. Gyáván, büszkén, bután, tapsolva, gyűlölve, hazudva, cinikusan. Kirekesztve azt, aki semmi mást nem akar, csak szeretni és szeretve lenni. Élni. Tisztességben, egészségben, biztonságban nevelni a gyerekeit. Vagy pusztán egy esélyt arra, hogy valaha családja legyen. Egy másik nővel. Egy másik férfival. Vagy egyedül.”

Hirdetés

Az újságíró szerint a Fidesz mindent megtesz a hatalomért, semmi nem drága. “Persze hogy nem. Telik rá. Kifizetjük ezt is. Csillagrendszereket hazudtok le az égről, vallást csináltok a tudományból, tudományt a vallásból” – írta.

“BÁTORSÁGNAK HÍVJÁTOK A GYÁVASÁGOT, SZABADSÁGNAK A KIREKESZTÉST, KERESZTÉNYSÉGNEK A GYŰLÖLETET, KORMÁNYZÁSNAK A KAMPÁNYT, GYŐZELEMNEK A VERESÉGET, INFORMÁCIÓNAK AZ ELHALLGATÁST, KONZULTÁCIÓNAK A MANIPULÁCIÓT, VERSENYNEK A KORRUPCIÓT, TISZTESSÉGNEK A SZÍNJÁTÉKOT”

– tette hozzá.

Hirdetés

D. Tóth szerint a Fideszben jutalmazzák a meghasonulást, kivágják a fákat, feltöltik a partot, átminősítik a földet, átírják a törvényeket. A maguk kénye-kedve szerint belezik ki a fogalmainkat, megerőszakolják az anyanyelvünket. Magánvagyonná nevezik át a közpénzt, az utolsó molekula oxigént is kiszívják a diskurzusból, a versenyből.

“BELENÉZTEK A SZEMÜNKBE, ÉS AZT MONDJÁTOK: JOGÁLLAM. SZABADSÁGHARC. CSALÁD. KERESZTÉNYSÉG. SENKIT NEM HAGYUNK AZ ÚT SZÉLÉN. A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY VILÁGSZÍNVONALÚ. A JÁRVÁNYKEZELÉS SIKERES. AZ OKTATÁS EURÓPA-HÍRŰ. AZ INDEX KORMÁNYFÜGGETLEN. AZ SZFE-N AGYMOSÁS MEGY. AZ ALAPTÖRVÉNY GRÁNITSZILÁRDSÁGÚ”

– fogalmazott, hozzátéve: “Mindez miattunk. Értünk. Az egészségünkért. A gyerekeinkért. A nőkért. A lelkünkért. Meg kell védeni. Mi tudjuk, hogyan. Bízz bennünk. Te ne aggódj. Ha nő vagy, ne versenyezz. Legyenelég. Hesteg maradjotthon. Love me tender. Sziauram”.

Hirdetés

D. Tóth szerint beleírhatják magukat az alaptörvénybe. Megmondhatják, mi a család, ki a magyar, mi a nemzet, kiben higgyünk, kit gyűlöljünk, mitől féljünk.

“DE AZT, HOGY KIK VAGYUNK, HOGY KIT SZERETÜNK ÉS HOGYAN, NEM VEHETITEK EL TŐLÜNK. A JÓISTEN A MIÉNK IS. IMÁDKOZUNK HOZZÁ – ÉRTETEK IS”

– zárta sorait az újságíró.

Hirdetés

Hozzászólások: