Dagad a balhé: Lakatos Márk kegyetlenül vágott vissza Kajdi Csabának

Hirdetés

Fotó: RTL Klub

Kajdi Csaba „Cyla” szilveszteri videójában Lakatos Márkot parodizálta, aki erre ugyancsak TikTok-videóban reagált, egyebek mellett azt mondta:

“Tudod azt, hogy pszichésen is terhelt ez az időszak, hogy pánikrohamaim voltak, hogy tikkel a szemem, hogy próbálok ebből az egészből valahogy úgy kimászni, hogy jó legyen. Ehhez képest, miközben ezt tudod és erről engem biztosítasz, nyilvánosan mégis megalázol és nyilvánosan mégis gúnyolódás céltáblájává teszel.”

A Blikk megkeresésére a stylist elárulta: kettejük barátsága ugyan már egy ideje véget ért, de erre az övön aluli ütésre egyáltalán nem számított.

„A mai napig nem beszéltük át, miért is ért véget a barátságunk. Nyilván én is hibázhattam, bár szándékosan nem bántom meg a barátaimat, de tény, sokszor voltam önző és egoista, ezen az elmúlt években folyamatosan dolgozom. Olyan pedig soha nem fordult elő velem, hogy őt a szakmai életében hiteltelenné próbáltam volna tenni. Vagy akkor fogalmaztam volna meg kritikát, amikor az illető a padlón volt, legyen szó akár Majkáról, akár Győzikéről vagy épp róla.

Csak arra tudok gondolni, hogy a toxikus, halálos irigység – ami már a barátságunk idején is élt benne – lehet az oka annak, hogy másfél hónappal a kirúgásom után is ezzel élcelődjön, és ott rúgjon belém, ahol a legjobban fáj. Épp december 30-án mutattunk be a Kioskban nagy sikerrel egy revü-show-t, aminek az art direktora, rendezője és stylistja is voltam egyben, talán ez váltotta ki belőle ezt a régóta benne élő irigységet, mert más magyarázatot nem találok erre” – mondta a lapnak Lakatos Márk, aki ezek után is szívesen tisztázná a régi sérelmeket.



Hirdetés