Détár Enikő nagyon vékony lett – Nem csak a sok tánc miatt fogyott le

Hirdetés

Détár Enikő elárulta, hány kilót fogyott a Dancing with the Stars próbái alatt.

Az október 10-én indult Dancing with the Stars című szórakoztató műsorban a nézők egyik nagy kedvence Détár Enikő és a profi táncos, Baranya Dávid párosa.

Hirdetés

Az 56 éves színésznő a mezőny legidősebb női versenyzője, és a hölgyek közül ő fogyott a legtöbbet az elmúlt hónapokban.Détár Enikő sokat fogyottA táncosok már két-két koreográfiával készülnek a szombat estére, négy hónapja heti öt-hat alkalommal, napi hat-hét órát próbálnak.

Détár Enikő színpadi emberként mindig is odafigyelt a külsejére és a kondíciójára, de az extrém igénybevétel az ő testét is átformálta, sokat fogyott is. – Meggyőződésem volt, hogy ismerem a saját testem minden porcikáját. Az elmúlt hónapokban azonban olyan helyeken lett izomlázam, amiről korábban feltételezni sem mertem – mesélte a Borsnak.


Fotó: TV2

– A műsor alatt eddig négy és fél kilótól szabadultam meg, ami persze nem csak az extrém sok mozgásnak köszönhető. Emellett a megterhelés mellett nem tudok olyan mennyiségeket és olyan jóízűen enni, mint előtte. Sokszor hajnalban zuhanok ágyba, enni sincs erőm.

Hirdetés

Dancing with the Stars magyar hölgy sztárjai közül ő fogyott a legtöbbet. Pásztor Anna heti több koncert mellett nem kellett, hogy aggódjon a súlya miatt, az nem változott az elmúlt években, sosem kellett diétáznia. A versenysúlya 58-59 kiló, ami a karantén alatt 60 körülire változott, de a sok táncnak köszönhetően fogyott két-három kilót. Gelencsér Tímea is azt nyilatkozta, két kilót adott le a TV2 táncos showműsora alatt.Détár Enikő szexi dekoltázsaA Dancing with the Stars hetedik adásban egy klasszikus szabású, fekete ruhában táncolt. A kreáció dekoltázsát áttetsző anyag borította, a nézők pedig elámultak, hogy kihangsúlyozva telt kebleit mennyire dögös volt benne. Képes összeállításunkban megnézheted, Détár Enikő milyen ruhákban forrósította fel a színpadot a Dancing with the Stars eddigi adásaiban.


Hirdetés

Hozzászólások: