Döbbenet: kislánya születésével eltűnt Tóth Gabi májáról a daganat
Hirdetés
Az énekesnő a Story Magazinnak adott interjújában korábbi betegségével kapcsolatban árult el bensőségesebb információkat. Szerencsére ma már múltidőben beszélhetünk erről, Hannaróza születésével rendeződött egészségügyi állapota.
Hirdetés
Gabinál tíz évvel ezelőtt találtak a máján egy 9 centis daganatot. Egy műtét keretén belül májtranszplantációt szerettek volna végrehajtani rajta. Sajnos azonban a várólistán nem az elsők között szerepelt- egészen pontosan a 84. helyen. Így úgy döntött, amennyiben módjában áll együtt fog élni betegségével. Gabi esetében azonban a várandósága bekövetkeztével megnőtt az esélye annak, hogy daganata nőni fog, mivel ez egy hormonális daganat volt, ami a hormonváltozással nőhet. Egy bizonyos növekedési szint után már csak a műtét segíthet, amelynek során a májat is eltávolítják. Végül erre szerencsére nem került sor, megszületett egészségesen a kislánya, Hannaróza. A szülés után egy évvel egy kontroll vizsgálat alkalmával kiderült, hogy az egykor 9 centis daganat, akkor már 3 centisre ment össze, majd a következő kontrollon a vizsgálatok már azt mutatták, hogy a daganat teljesen eltűnt.
„Ezt betudom annak, hogy meggyógyított a gyerek” – nyilatkozta a Story Magazinnak Gabi.
Hirdetés