Drámai hír jött Oláh Ibolyáról….Oláh Ibolyát a 2003-as Megasztárban ismertük meg és imádtuk a hangját! Drámai dolog áll az eltűnésének hátterében!

Hirdetés

Oláh Ibolyát a 2003-as Megasztárban ismertük meg – Ennyit változott azóta >>> Szomorú dolog van eltűnésének hátterében!

Oláh Ibolyát a 2003-as Megasztárban ismertük meg – Ennyit változott azóta >>>

Oláh Ibolya a 2003 őszén indult Megasztárral vált országosan ismerté, a TV2 tehetségkutatójában végük a második helyezett lett. 2020. január 31-én ünnepelte a 42. születésnapját.

Hirdetés

Szülei lemondtak róla, csecsemőotthonba került, majd a tiszadobi nevelőintézetben zöldség- és fűszernövény-termesztő szakmunkás-képesítést szerzett. Öntevékenyen kezdett énekelni és gitározni. Tanult egy budapesti zeneművészeti szakiskolában is, de félbehagyta. Sikertelenül próbálkozott néhány alkalommal énekesi vetélkedőkön, míg végül a 2003–2004-es Megasztár (TV2) átütő sikert hozott számára a második helyezéssel. 2004. június 5-én 400 000 ember előtt énekelt egy ingyenes budapesti rendezvényen, amelyen Sting is fellépett.

2005. augusztus 19-én Bozóki András kulturális minisztertől Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott. 2005. augusztus 20-án este, a hivatalos állami ünnep nyitányaként ő énekelte el a Magyarország című dalt (René Dupéré – Geszti Péter).

Brüsszelben, az Európai Parlament épületében, valamint Hollandiában is fellépett már.

2011 novemberében a nyilvánosság előtt is vállalta, hogy leszbikus.[1]

Hirdetés

2013 szeptemberében csatlakozott a Karmapirin nevű nyíregyházi bluesrock zenekarhoz. A kapcsolat rövid ideig tartott.

2014-ben az énekesnő bekerült A Dal 2014 eurovíziós nemzeti dalválasztó show elődöntőjébe 1 percig sztár című dalával.[2]

2016 elején a Gondolj rám c. film egyik dalát adta elő a szerzővel, Presser Gáborral, melyhez klip is készült. Még ugyanebben az évben 2 dalt készített Zoohacker & Furák formációval, valamint a 2016 őszén megjelenő Keresztes Ildikó Most c. lemezén az “Elég szép” c. Szűcs Norbert-Szabó Ágnes szerzeményben duettet énekelt Keresztes Ildikóval.

Oláh Ibolyát olyan zenekarok, előadóművészek inspirálták a zenei pályán, mint Linda Perry, Alanis Morissette, Pink, Keresztes Ildikó, a Guns N’ Roses, a Rolling Stones, az Aerosmith és a Queen- írja a wikipedia.org


Hirdetés

Hozzászólások: