„Drogos kutyák a színpadon” – Tóth Gabi durván nekiment a rendszerbontó koncertnek

Hirdetés

Fotó: Patrióta / Youtube

Tóth Gabi rosszul volt attól, ami a tiszás koncerten a színpadon és a nézők között zajlott

Tóth Gabi is megszólalt a pénteken megrendezett Rendszerbontó Nagykoncert után, és közösségi oldalán osztotta meg véleményét az eseményről, valamint a közelgő választásról. Az énekesnő egy hosszabb videóban reagált a történtekre, amelyben élesen bírálta a koncerten látottakat és az ott fellépőket.

A Hősök terén tartott rendezvény eredetileg zenei eseményként indult, azonban a beszámolók szerint politikai töltetű megnyilvánulások és botrányos jelenetek is kísérték. A koncert során több fellépő is provokatív módon lépett fel, ami komoly visszhangot váltott ki.

Tóth Gabi a történtek kapcsán határozott véleményt fogalmazott meg, és egyértelműen jelezte, mit gondol az eseményről és az azt szervező közegről.

” Amikor 15 éves gyerekek ugrálnak a rendszer… nevetséges, a rendszerváltó koncerten, ahol drogos kutyák veszik elő a péniszüket a színpadon, üvöltve, csaholva, a Hősök terén, megszégyenítve, megszentségtelenítve azokat a történelmi alakokat, akik tettek azért, hogy ez az ország legyen. Ezek a senkiháziak odamennek milliókért, emberek, nem havonta, naponta milliókért, és elhitetik álszent módon veletek, hogy őket mennyire érdekli a szegény magyarok sorsa, ami miatt meg kell dönteni ezt a kormányt.”

Az énekesnő hangsúlyozta, hogy nem tud azonosulni azzal az iránnyal, amit a szakmában lát.

„Ha a szakmánk ebből áll, akkor én ebből nem kérek. Elképesztően hálás, büszke vagyok arra, hogy a nemzeti oldalon állhatok, érezhetem belülről a hazámért, embertársaimért az összetartó szeretetet, hitet, azokban is, akik nem hisznek magukban. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ilyen országban élhetünk.”

A videóban a közelgő választásokra is kitért, és arról beszélt, hogy szerinte nem várható kormányváltás.

„Mindenkinek azt mondom, ha már kidühöngte, kibulizta magát, mekkora buli lesz rendszert váltani, hogy nem fogtok. Győzni fogunk, emberek. Nektek lehet, hogy rossz hír, de értetek is tesszük. Lehet, hogy még nem tudjátok, de egyszer majd hálásak lesztek azokért az emberekért, akiket meghurcoltatok, akik kiálltak a hazájukért, és hittek töretlenül abban megannyi karaktergyilkolás, gúny, rágalom, sérelem után, amit rá tudtatok olvasni azoknak a fejére, akik azt merték mondani, hogy a nemzeti oldalon állnak.”

Tóth Gabi arról is beszélt, hogy szerinte fontos átgondolni, milyen jövőt szeretnének az emberek.

„Gondolkodjatok el, hogy milyen jövőt akartok hagyni magatok után. Lehet, hogy te felelőtlenül éled az életed, nem tervezel családot, szíved joga, de ne cseszd szét azokét, akik mondjuk szeretnék vetni magvaikat, hogy fennmaradhassunk. Nekem ez a legfontosabb, lehet mindent kitalálni, csak azért, hogy hiteltelenítsétek a szavaimat, én hiszem, hogy a jó úton vagyok, életemben nem voltam ennyire erős, magabiztos, mint az elmúlt négy évben, amit ti, baloldali összehangolt lejárató csaholó kutyák tetteket velem. Örökké hálás leszek nektek minden egyes támadásért, a szakmából való kirekesztésért. Mindenért hálás vagyok.”

Az énekesnő a videóban arról is beszélt, miért tartja fontosnak, hogy melyik politikai irányba halad az ország.

„azért fontos a Fideszre szavazni, mert amikor az Európai Unió be akar olvasztani minket egy európai egyesült államokba, eltörölni a kultúránkat, a hagyományainkat, az értékeinket, a hitünket, Orbán Viktor konkrétan szembe ment, van egy olyan ember, aki feltette ezt az országot a térképre, és szembe mert menni a nagyhatalmakkal. Példát mutatott, hogy kiálljon a magyarságért, a hazánkért, azokért, akik szétcseszitek. Ezt nem látni, és mi vagyunk az agymosottak, nem barátaim. A gyűlölet úgy elborította az elméteket, hogy ördöggé tett titeket, de Isten szeretete mindig ott van, mindig visszafordulhattok hozzá, mindig meg fog hallgatni titeket, úgyhogy hallgassatok a szívetekre, szeressétek a hazátokat”

A videó végén egyértelműen állást foglalt.

“Komolyan rábíznátok egy ilyen paprikajancsi drogos bordé pártra az országot? A drogos senkik irányítják a zenei szakmát, most már az egész országot is szeretnétek, hogy ők irányítsák? Nem fogjuk hagyni. Nyerni fogunk, emberek”

Majd hozzátette:

„Mutogattok, hogy mekkora szar az életem miattatok. Ne adj Isten nyerne az általatok nagyra tartott messiásotok, akkor utána mi lesz veletek? Kire fogjátok majd, hogy nem értetek el semmit az életben, mert nem mozdítottátok meg a seggetek? Arra mutogattok, aki csinálja, felépíti, mert a lehetőség mindenkinek adott. Akkor mi lesz? De nem lesz, mert tudom, hogy ezt az országot Isten átöleli, megemeli, és fenntartja. Ezeregyszáz év, nem adjuk ezt az országot senkiháziak kezébe. Mi megmaradunk magyaroknak. Mindenki mérlegelje holnap, le tudja-e tenni a dühét, le tudja-e csillapítani magában, le tudja-e csendesíteni és végre józanul rá tud látni arra, hogy pontosan milyen országot fogok teremteni, magam után hagyni, ha csak hergelésből valaki senkikre akarom hagyni. Ne engedjétek ezt emberek, térjetek már észhez, tényleg nem mi vagyunk az agymosottak. Én a Fideszre fogok szavazni, mert hiszem, hogy ez a jó oldal.”



Hirdetés