Dundika őszintén elmondta: Ezért vannak még mindig együtt Majkával!

Hirdetés

“Amikor terhes lettem Marcival, megfogadtuk, hogy minden héten minimum egy napot kettesben töltünk. Na jó, nem egy egész napot, de csinálunk valami közös programot, hogy fenntartsuk a tüzet. Mi erre az elejétől fogva nagyon figyelünk, hiszen nemcsak szülők vagyunk, de szerelmesek is. Sajnos a környezetünkben is sok olyan pár van, akik erre nem szentelnek időt, és ezt a kapcsolatuk bánja. Mi nem szeretnénk olyanok lenni, akik elmennek egymás mellett otthon” – mondta a Nők Lapja Cafénak.

Hirdetés

Persze az egymáshoz való alkalmazkodás is fontos, illetve változtatni bizonyos szokásokon. Mikor Majka édesapává vált, nagyon megváltozott: “Már nem megy el mindig a fiúkkal szórakozni, a forgatások után nem az éjszakába indul, hanem hazajön. Odafigyelünk egymásra, arra, hogy mindketten boldogok vagyunk-e. Ha valami bántja a lelkünket, megbeszéljük. Az őszinteség a jó kapcsolat alapja, szerencsére ez nálunk mindig is megvolt.”

Hirdetés

Hozzászólások: