Egri belgyógyász: „Itt olyan tragédia lesz, amilyen eddig nem volt, ha nem zárjuk be az iskolákat”

Hirdetés

Dr. Darvai László szerint alibi rendelkezések születnek: „Ez egy olyan járvány, amely a felnőttek egészségét, életét veszélyezteti, és amelyet nagyrészt a gyerekek terjesztenek.”

Dr. Darvai László egri belgyógyász, ostorosi háziorvos az Egri TV adásában beszélt arról, hogy szerinte a jelenlegi járványügyi védekezés messze nem elegendő ahhoz, hogy a tragédiát elkerüljük, szúrta ki az Egri Ügyek.

Hirdetés

“Azt érzem, azt látom, hogy olyan alibi rendelkezések látnak napvilágot, amelyek meg sem közelítik annak a fegyelemnek a szükségességét, hogy valamit tudjunk tenni. Ez a járvány egy olyan brutális helyzet, amellyel soha nem találkoztunk”

– fogalmazott az orvos, aki szerint mindezek ellenére sem zárják be az összes óvodát, iskolát az országban. Véleménye szerint pedig, ha ez így is marad, akkor a járvány szabadon fog terjedni családról, családra.

“Ez egy olyan járvány, amely a felnőttek egészségét, adott esetben az életét veszélyezteti, és egy olyan járvány, amelyet nagyrészt a gyerekek terjesztenek. Hiszen a gyerekek szinte tünetmentesek, szabadon járnak-kelnek, és hordozzák az intézményeken keresztül, családról családra a bajt. Ha nem lehet megteremteni az online oktatást, aminek minden feltétele adott az országban, akkor itt olyan tragédia lesz, amilyen eddig nem volt”

– mondta dr. Darvai László.

Hirdetés

Az orvos azt is hozzátette, hogy már az egri kórház járványkórházzá alakításának második napján látni lehetett, milyen brutális betegbeáramlás történik.

Hirdetés

Hozzászólások: