Egy 200 méteres aszteroida halad el a Föld mellett karácsony első napján
Hirdetés
Föld-közelbe kerül pénteken, román idő szerint este fél 11 körül a 2014 SD224 jelzésű aszteroida – írja a jelentette a NASA. Az objektum nagyjából 200 méteres, hozzávetőlegesen két futballpályányi méretű.
Hirdetés
A jelentésről beszámoló hvg.hu szerint a szakértők azt is kiszámolták, hogy az aszteroida másodpercenként 10 kilométert tesz meg, és 0,02019 csillagászati egységre lesz majd a Földtől péntek este. Ez a becslések alapján 3 millió kilométeres távolságot jelent, vagyis a kisbolygó gond nélkül elhalad mellettünk.
Az aszteroidát 2014-ben fedezte fel az űrügynökség. Az úgynevezett Aten-aszteroidák közé sorolják, tehát a keringési ideje 1 évnél rövidebb, illetve útjának nagyobb része a földpályán belül vezet. Az univerzum tele van ennél sokkal nagyobb aszteroidákkal is, amelyek becsapódás esetén komplett városokat törölnének el.
Hirdetés
Hirdetés