Egy bácsi rosszul lett, és összeesett, csak egy fekete BMW állt meg, aki EZT tette vele
Hirdetés
Megosztom, mert egy egész társadalmat érint. Nem rólam szól. Rólunk…Tárgyilagos leszek. Egyrészt mert drámában nem vagyok jó, másrészt nem tisztem ítélkezni.
Ma délelőtt a lányommal tartottam hazafelé, gyengélkedett és elhoztam a suliból. Az Egér út Kelenvölgybe tartó szakaszánál rémülten jelezte, hogy egy ember fekszik a járdán. Két sáv jobbra keresztbe átszel és már ki is pattantam az autóból.Egy hajléktalan férfi feküdt ott magatehetetlenül. A szeme nyitva, a semmibe bámult, de úgy tűnt lélegzik. Nem reagált, nem mozdult. Mentőt hívtam és mellette maradtam.
Hirdetés
Közben megjelent a lányom, akit ugyan visszaparancsoltam az autóba, de mégis ott maradt. Maradt, mert AKG-s és elsősegélyes és az AKG-ban híresen jó az elsősegély csapat. Meg akarta nézni, milyen állapotban van a bácsi, tud-e segíteni, mekkora a baj. Vártuk a mentőt.Úgy 10 perc telt el eddig és még 10 kb, míg érkezett a segítség.
A rendőrség és egy mentő.Ez idő alatt egyetlen, ismétlen egyetlen autó állt meg, hogy segítsen. A sztereotípiákkal terheltek kedvéért megsúgom, egy fekete BMW elegáns tulajdonosa volt az. Kérdezte miben segíthet, majd meg sem várva a választ, a bajba jutotthoz térdelt. Szólongatta, megérinteni sem volt gyáva. Ezúton is köszönöm a figyelmességét.
A többiek ha oda is néztek, elfordították a fejüket, nem álltak meg, nem is lassítottak. Történt már velem ilyen. Nagy hidegekben viszek néha meleg ételt, takarót rászorulóknak és előfordult nem egyszer, hogy az arra járók elfordították a fejüket, míg átadtam az ételt, vagy betakartam a kutyájához fagyott bácsit, a Budafoki úton például.
Hirdetés
Ez az ember azonban komoly bajban volt. A földön feküdt magatehetetlenül. Télen. És a pár kamionon kívül – akik lelassítottak, mert bőrnadrágban álldogáltam az Egér út sarkán, de tovább is hajtottak nyomban, miután kiszúrták, hogy nem vagyok prosti – senkit sem érdekelt egy emberi élet. Hajléktalan volt. Ki tudja hogyan és miért lett az, milyen történet van mögötte. Nem sikersztori, az biztos. Lehet, hogy alkoholista, hogy nem szeretett dolgozni, de lehet, hogy elvesztette a munkáját, a lakását is valamikor. Ki tudja. Talán volt családja és elhagyta, talán őt hagyták el, talán gyenge volt, vagy csak feladta. Nem a mi dolgunk.
Ami a mi dolgunk, hogy elgondolkozunk, veszni hagyhatunk-e egy életet anélkül, hogy legalább megpróbálnánk segíteni.Az én válaszom egyértelmű. Én az elgázolt macska teteme mellett is félreállok és böködöm szegényt, hátha mégis időben érkeztem…Ps: A bácsi életben volt és marad. Megvártuk.
Hirdetés
Mikor beszálltunk az autóba, Petra csak nézett maga elé. Próbáltam megnyugtatni, hogy a szerencsétlenül járt idős férfi jobban lesz hamarosan, de ő csak ennyit mondott:”Anya! Nem állt meg senki…”
Magyarország. Európa. A Föld nevű bolygó…
Címlapfotó: illusztráció
Forrás: otpercpiheno.blogspot.com
Hirdetés