Egy család örökbefogadott egy 35 éves nőt, akiről azt hitték, hogy egy 13 éves kisfiú

Hirdetés

Kevesen tudják, hogy a 2009-es Az árva című filmnek igaz történet az alapja, ami 2007-ben játszódott le Csehországban. A történet főszereplője: Barbora Skrlova, egy felnőtt nő, aki 13 éves fiúnak adta ki magát.

Akárcsak a film főszereplője, Esther, Barbora is egy ritka hormonális rendellenességben, hipopituitarizmusban szenved, és emiatt felnőttként is úgy néz ki, mint egy körülbelül 13 éves kislány. Szüleiről és gyermekkoráról semmit sem lehet tudni, csupán azt, hogy tinédzserkorában beutalták egy pszichiátriai intézetbe, mivel a pszichopátia egyértelmű jeleit mutatta.

Hirdetés

Barbora habozás nélkül kihasználta betegsége előnyeit. Élete legnagyobb részében kislánynak adta ki magát, többeket átvert, elérte, hogy örökbe fogadják, és a hatóságok manipulálásával mindig sikerült megúsznia, hogy elítéljék a csalások miatt.

Az eset, ami megrázta Csehországot
Barbora belépett a Grál Mozgalom nevű szektába, ahol megismerkedett egy kétgyermekes édesanyával, Klara Mauerovával. Klara és Barbora fizikailag és lelkileg is megkínozták a nő 8 és 10 éves kisfiait, és meztelenül ketrecbe zárták a gyerekeket a pincében. Annak érdekében, hogy megfigyelhessék a gyerekeket a ketrecben, felszereltek egy kamerát.

Hirdetés

Az esetre akkor derült fény, amikor a szomszéd, aki ugyanolyan kamerát vásárolt, és éppen beállította azt, véletlenül a szomszéd ház pincéjében felszerelt kamera jelét vette át, így tudomást szerzett az ott zajló borzalmakról, és azonnal értesítette a hatóságokat.

Barbora a szekta segítségével Norvégiába menekült, ahol 13 éves kisfiúnak adta ki magát, Adam néven. Ismét sikerült találnia egy családot, amelyik befogadta, de furcsa viselkedése végül leleplezte őt az iskolában.

Amikor a tanárai és örökbefogadó szülei rájöttek a csalásra, és megpróbálták értesíteni a hatóságokat, „Adam” ismét eltűnt. A cseh hatóságok azonban nemzetközi körözést adtak ki ellene, és hamarosan meg is találták, letartóztatták, és visszavitték Csehországba.

Hirdetés

A megkínzott cseh gyerekek anyja, Klara Mauerova (akit 9 év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek), azt vallotta, hogy Barbora átmosta az agyát.

Barbora Skrlova 5 év börtönbüntetést kapott. 2011-ben fellebbezett, és szabadon engedték, azóta semmit nem tudni a hollétéről.

Forrás: filantropikum.com


Hirdetés

Hozzászólások: