Egy csoki miatt úgy elbánt az anyja a Spárban a kis Bencével, hogy kórházba került

Hirdetés

Ma reggel a Klauzál téri Spar-ban vásároltam, amikor ordítást hallottam magam mögött a sorok között…

Amint hátrafordultam láttam, hogy egy kb 6 éves kisfiú a kezében egy csokival, amit már majszolgatott… Az édesanya amikor ezt meglátta, úgy elkezdte ütlegelni, hogy az már nekem is fájt.

Eközben ordított, hogy csak a pénzt veszi el a családtól – mert hogy az kibontotta a boltban a csokit. És hogy Ő bizony nem fogja kifizetni! Miközben ordított vele, elkezdte ütlegelni, de olyan módon, hogy még most is bekönnyezek, ha eszembe jut…

Hirdetés

A kisfiú csak sírt és sírt miközben az anya ütötte a fejét…. nem egyszer, hanem vagy 8-szor biztos ráütött… Ekkor egy fiatal férfi odalépett és megfogta a a nő kezét, hogy ezt most fejezze be és maradjon ott, mert bizony hívja a rendőrséget.

A nőt a vásárlók segítségével sikerült ott tartani. A kisfiút kórházba vitték, és a jelek szerint már többször is bántalmazhatták, mert több arra utaló sérülést találtak rajta. A nő ellen eljárás indult.

Egy csoki miatt ilyet tenni?!?! Most komolyan?? Szerintem inkább élvezte is, hogy bántalmazhatja a gyerekét…
Kérlek Titeket, hogy egy megosztással segítsetek felhívni a figyelmet arra, hogyha valaki ilyet lát, igenis MERJEN KIÁLLNI !!! Ne sétáljon el mellette, mintha mi sem történt volna!

Hirdetés

Hozzászólások: