Egy év alatt 155 ezer koronavírus-fertőzöttet vittek kórházba a mentők

Hirdetés

A járvány bő egy éve alatt 155 ezer koronavírus-fertőzöttet vittek kórházba a mentők – mondta az Országos Mentőszolgálat főigazgatója hétfő reggel, a mentők napján az M1 aktuális csatornán.

Hirdetés

Csató Gábor az 1888. május 10-én alakult szervezet születésnapján elmondta, az elmúlt kicsit több mint egy évben kollégái 1,2 millió esetet láttak el és ugyanennyi koronavírus-mintát vettek le. Hozzátette: volt olyan nap, hogy ugyanannyi “egységet” mozgattak a mentésben, mint a mintavételezésben, ami “elképesztő” logisztikai feladat volt.

“Az elmúlt időszakban – azt gondolom – a társadalom a tenyerén hordozott bennünket, és egy picit visszakerült a megbecsültségünk oda, ahova mindig is szerettük volna” – fogalmazott a főigazgató.

Hirdetés

Kitért arra is, hogy néhány hónap alatt vittek végig olyan digitális fejlesztéseket, amelyeket egyébként néhány évre terveztek. “Így a papírt elsöpörtük és mindent, amit lehetett transzparenssé és digitálissá tettünk” – hívta fel a figyelmet.

MTI

Hirdetés

Hozzászólások: