Egy férfit és ápolásra szoruló édesanyját lakoltathat ki kedden egy budapesti önkormányzat

Hirdetés

12 nappal a téli kilakoltatási moratórium előtt tenne utcára egy budapesti önkormányzat egy férfit és munkaképtelen édesanyját lakbértartozása miatt. Elemér 2004 óta lakik ápolásra szoruló édesanyjával egy budapesti önkormányzati tulajdonú bérlakásban, 2014-től kezdődően önhibájukon kívül (egy kezességvállalás miatt) nagyobb összegű lakbértartozásuk keletkezett, ezért az önkormányzat a bérleti szerződésüket felmondta, a család azóta jogcím nélkül él a lakásban – számolt be Facebook-oldalán az A Város Mindenkié (AVM) csoport.

Hirdetés

Elemérék tavaly nyáron egyszer már kilakoltatás közeli helyzetbe kerültek, akkor azonban az AVM sikeresen megakadályozta hajléktalanná válásukat, a hátralék rendezésére részletfizetési megállapodást kötöttek a lakásüzemeltetésért felelős hivatallal, így a – fűtési szezontól függően – 40-50 ezer forintos lakbér mellett havi 65 ezer forintot kellett törleszteniük. Bár ezt általában nem sikerült maradéktalanul teljesíteni, a törlesztéssel soha nem maradtak el teljesen, még akkor is kifizettek havi 40 ezer forintot, amikor Elemér májusban elveszítette 20 éves munkaviszonyát a koronavírus-járvány miatt, így csak édesanyja 70 ezer forintos rokkantsági ellátása és az álláskeresési járadék volt az egyetlen bevételük.

A férfi azonban hiába jelezte a vagyonkezelő felé, hogy nem tudja teljesíteni a 65 ezer forintos törlesztőrészletet, az összeg csökkentéséről szóló kérelmét elutasították.
Folyamatos törlesztésüknek köszönhetően 1 millió 700 ezer forintos hátralékuk egy év alatt még így is jelentősen, majdnem felére csökkent, ennek ellenére a hivatal a részletfizetési megállapodást október 2-án felmondta, Elemérék két héttel később már meg is kapták a végrehajtói felszólítást a lakás kiürítéséről.

Hirdetés

A férfinak egyébként már sikerült is munkát találnia, november 2-ától közalkalmazottként fog dolgozni, azonban ha egy nappal később kilakoltatják otthonából, új állása is veszélybe kerülhet.

„Az elmúlt időszakban bizonyították, hogy lakhatásuk költségeiről, hátralékuk törlesztéséről képesek gondoskodni, csak jószándékra volna szükség, hogy egy átmenteileg nehéz helyzetbe került család megtarthassa az otthonát”

– szögezi le az AVM. Most azonban mégis a hajléktalanná válás fenyegeti őket, rokonoknál, ismerősöknél legfeljebb pár napig tudják meghúzni magukat. Elemér édesanyja ráadásul egészségi állapota miatt a jelenlegi járványhelyzetben közvetlen veszélynek lenne kitéve bármilyen intézményi elhelyezés esetén (sőt az is kérdéses, egyáltalán felvennék-e valahova).

Az AVM tárgyalásba kezdett az önkormányzattal és az illetékes hivatallal annak érdekében, hogy minden fél számára megnyugtató módon rendeződni tudjon a család helyzete. Az aktivista szervezet azt kéri, állítsák le a keddre tervezett kilakoltatást, és tegyenek meg mindent Elemér bérlői jogviszonyának rendezése érdekében.

Amennyiben mégis megpróbálják kilakoltatni a férfit és édesanyját, ha kell, élőlánccal fogják megvédeni őket
– közölte a Mércével Faragó Renáta, az AVM aktivistája.

Hirdetés

Elemérék esete sajnos nem egyedi: míg a járvány első hulláma idején kihirdetett veszélyhelyzetben rendelet védte a kilakoltatás előtt állókat, a mostani, sokkal súlyosabb második hullámban semmi sem védi meg a családokat a kilakoltatástól. Bár az önkormányzatoknak egyébként is törvényi kötelezettsége a hajléktalanná válás megelőzésének biztosítása, ahogy azt az utóbbi hónapok példái mutatják, továbbra is bevett gyakorlat az elhelyezés nélküli kilakoltatás – pedig most lenne igazán szükség az emberséges bánásmódra.

Forrás: merce.hu / 24.hu


Hirdetés

Hozzászólások: