Egy somogyi kórház szülészetén történt, ismerősöm is a kórteremben lábadozott a szülés után

Hirdetés

“Egy somogyi kórház szülészetén történt, ismerősöm is a kórteremben lábadozott a szülés után, szem- és fültanúja volt az esetnek, ő mesélte.
Népes, jól öltözött kisvárosi cigány család jött a kismamáért és a babáért a 4 ágyas kórterembe, hogy hazavigyék.
A szülést levezető orvos is hamar előkerült – a szülés óta nem látták a szobában – és kezeit dörzsölve ott tüsténkedett a család körül, hogy ugye
minden rendben volt, ugye, jó volt az ellátás, ugyebár, khm, meg hasonlók. Ekkor előlépett a családfő és nagy tisztelettel rövid mondókába fogott: egyszerű szavakkal megköszönte az orvos munkáját és átadott neki egy hatalmas
díszdoboz desszertet.

Az orvos átvette a dobozt, de képtelen volt eltitkolni csalódottságát és kézfogás helyett lekezelően kicsattant:

– Jóember ilyenkor nem desszertet szoktak adni a szülésznek! Nagy csend lett.
Aztán a férfi csendben megkérdezte: – Bocsánat, hanem mit?
– Aki elégedett a munkánkkal, az borítékot ad, kérem szépen! Hagyományosan ez illik. Maguk nem hallottak még erről? Pedig van maguknál szaporulat szép számban! – Bocsánat, ne haragudjon doktor úr és mennyit szoktak adni a népek?

Hirdetés

– Hát. . . 30-40. 000 forintot.
– Értem, elnézést kérek, tudatlan vagyok, de megoldjuk azonnal, engedelmével visszakérném a desszertet.
Kivette az orvos kezéből a dobozt, felnyitotta és kivett belőle egy köteg 20ezrest, majd 2 darabot átadott a kővé vált orvosnak, akin látszott, hogy a rosszullét kerülgeti.
A többit zsebre vágta és a család kivonult a kórteremből.
A többi kismama a takaró alá menekült, mert majd megfulladtak a röhögéstől. “

Hirdetés

Hozzászólások: