Egy tapasztalt buszsofőr megrázó vallomása a lengyel buszbaleset után
Hirdetés

Fotó: AI-generált illusztráció
Közel két évtizedig vezetett különjárati buszt – most elmondta, miért volt elég
Szabó József a Facebookon osztotta meg gondolatait a lengyel buszbaleset kapcsán. Mint írta, nem szeretne találgatásokba bocsátkozni arról, mi vezethetett a tragédiához, ehelyett közel két évtizedes buszvezetői tapasztalatairól mesélt. Bejegyzésében őszintén beszélt a különjárati sofőrök mindennapjairól, a fáradtságról, a sokszor kiszámíthatatlan pihenési körülményekről és arról a hatalmas felelősségről, amelyet egy autóbusz vezetője minden egyes úton magára vállal. Azt is elárulta, végül miért döntött úgy, hogy hosszú évek után felhagy ezzel a munkával.
A bejegyzést változtatás nélkül közöljük:
A Lengyel buszbaleset margójára!
Nem szeretnék találgatni a baleset okait illetlően, az a szakértők dolga, hanem szimplán leírni a saját tapasztalataimat a különjárati buszvezetésről, és arról hogy miért döntöttem úgy, hogy közel 2 évtizedes gyakorlat után abba hagyom. Egy ilyen balesetnél mindig eszembe jut, hogy milyen szerencsés ember vagyok, voltam. Eddig! Részvétem a hozzátartozóknak, együttérzek velük, de leginkább a gépkocsivezetővel, mert ilyenkor ,mindig arra gondolok, hogy hogyan lehet tovább élni ekkora teherrel, akár hibázott, akár nem! Ezt a fajtáját a különjáratozásnak, amit most a Lengyel busz is csinált, az éjszakai munkát, és az úgynevezett transzferezést mindig igyekeztem elkerülni, de mégis rengeteg olyan helyzetben találtam magam, ahol nem igazán volt szabad döntésem arról hogy kiphent legyek. Pedig isten lássa a lelkem, hogy ha testem lehetővé tette volna, hogy előre aludjak, megtttem volna, hogy soha ne kerüljek ilyen helyzetbe! De nincs ember aki tudna előre aludni, ezért csak korlátozottak a teljes ébrenléttel tölthető óránk.A különjárati buszvezetés mindig egy picit kaland a gépkocsivezető részére, a szónak a jó, és rossz értelmében is. Mindig új emberek, csoportok, új helyek, új szállodák, de ugyanakkor lutri is sokszor,hogy milyenek lesznek a körülményeim, tudok-e majd pihenni,aludni. Én fiatalon, szinte 20 évesen megtanultam kizsákmányolni a saját testem, sokszor 3-4 napot mentünk egyfolytában, bár teherautóval, de arra mindenképp jó volt, hogy később már amikor buszsofőr lettem, megismertem a saját testem, a határaimat, és azt hogy minél többször ‘zsákmányolom” ki saját magam, annál nagyobb a hibára a lehetőségem, és az hogy a testem, vagy az agyam a legváratlabb pillanatban bosszúlhatja meg azt, hogy nem adtam meg neki azt ami jár!
Szóval megtanultam, hogy nem ehetek akármikor akármit, nem ihatok akármikor, és még egy ártatlan fájdalomcsillapítót se biztos hogy bevehetek csak úgy akármikor. Megtanultam azt is, hogy az ember elsősorban a saját teste jelzéseire figyel a legjobban, és csak az után jön minden más, még a forgalom is, hiába is fontosabb az! Nem lehetek, fáradt, tulzoan éhes, vagy szomjas, nem fájhat a hasam, a fejem, mert ez mind mind elvonja a figyelmemet. Ezek mindegyike az én felelőségem, és ezeknek bármilyen furcsán hangzik az esetek 99%- ban megfeleltem! Viszont nagyon nagyon sokszor volt olyan, legfőképp megrendelői részről, hogy nem biztosították számomra a megfelelő pihenési ( nekem az alvás, legalább 6 óra, kb 22től- 4- 5-ig) lehetőséget! Volt többször olyan, hogy betettek nyáron 40 fokban egy klima nélküli szobába, vagy olyan, hogy egy szobába betettek 2, vagy ne adj isten több sofőrt. Aludj úgy és pihend ki magad egy idegen emberrel, hogy vagy horkol, vagy kiabál álmában! Természetesen én ezeket mindig szóvá tettem, nagyon sok vitám volt ebből, és sokszor orvosolták is, de még többször hogy nem! Ilyenkor mindig te vagy a ” köcsög” sofőr aki nem elég, hogy nyaral, utazik a csoporttal, de még követel is. Nagyon sokszor volt olyan is, hogy hiába mondtam, hogy én nem kellek fel hajnali 4 óra előtt, mert akkor nem vagyok 100%-os a fáradtság miatt, a csoport hajthatatlan volt, mert ők nem akarnak késő odaérni, és ha legalább korán kelnek, akkor tudnak aludni a buszon. Szóval a saját szempontjuk sokkal fontosabb volt, mint az én kipihentségem,akire rábízák az életüket !
Aztán még olyan eseteket is tudok mesélni, hogy olyan buszsofőrt raktak be mellém, sokszor vagy a megrendelő, vagy tulajdonos határozott kérésére, aki mellett konkrétan halálfélelmem volt, mert úgy vezetett! Volt olyan segéd sofőr az életem során, hogy úgy ment át a Tátrán, hogy az 50 utasból 10-en behánytak! De kaptam olyan sofőrt is, aki alkoholista volt, és bár titokban, de ivott mellettem! Olyankor mit csinálsz? Vagy hagyod úgy vezetni, vagy letekered egyedül az egészet, de bárhogy is döntesz mindkettő szabálytalan, és ha bármi történik, jó esetben is egy bíró előtt felelsz a felelőtlen döntésed miatt! Egyébként minden esetben a munka megtagadás az egyedüli felelős, szabályos döntés, de ez általában meg a 22 csapdája, mert szinte mindig felelni fogsz, egy ilyen felelős döntésért, mely a munka megtagadása, bár azt gondolom, hogy ez a kisebbik rossz! Aztán még nem beszéltem a sok rossz indulatú sz.g.k-vezetőkről, vagy néhány kamionosról, hogy mondjuk autópályán megmered őt előzni, mert ő éppen bebambult, akkor jön a bosszú, hogy te hogy merészelsz ennyivel menni, mikor neki ennyit mutatott a kilométeóra, és örülhetsz ha csak bevág eléd, és nem büntetőfékez 50 gyerekkel a hátad mögött. Mondjuk ezt is valahogy meg kell tanulnod, hogy nem rángathatod egy busz kormányát egy egoista f@sz kedvéért, mert bármennyire is jól, és stabilan változrat irányt egy busz, de a terhelésváltásnál igen hamar az oldalára tud feküdni! Sajnálom a Lengyel busz áldozatait, és a sofőrjüket, ha jól tudom zarándokok voltak!
Kísértetiesen a hasonlít ez a baleset arra a szintén Lengyel busz balesetére, ami ugyanígy zarándokokat vitt, egy jó 20-évvel ezelőtt a balatonkeresztúri körforgalomnál! Én legfőképp ezek miatt hagytam abba ezt a fajta munkát. Köszönöm hogy elmondhattam, leírhattam nektek, és hogy elolvastátok! Tudom könnyű mondani, de megnyugvást kívánok minden hozzátartozónak!
Hirdetés

