Egymás után kerülnek elő a római kori és középkori emlékek a Dunából

Hirdetés

Fotó: Intercisa Múzeum/Facebook

Szenzációs lelet a Dunában: szinte teljesen ép szobrot emeltek ki

Egymás után kerülnek elő a római kori és középkori emlékek a Duna dunaújvárosi szakaszáról. A legújabb felfedezés azonban minden korábbi leletet felülmúlt: búvárok egy szinte teljesen ép, több száz kilogrammos szoborra bukkantak a folyó medrében.

Különösen eredményes időszakon vannak túl az Intercisa Múzeum munkatársai. Az elmúlt hetekben több faragott kőemlék, római kori oltártöredék és díszített mészkődarab került az intézmény gyűjteményébe. A felfedezésekben a szakemberek mellett búvárok és helyi lakosok is fontos szerepet vállaltak.

A legkülönlegesebb leletet a Dunai Ipari Búvár Kft. munkatársai találták meg a folyó egyik nehezen merülhető részén. Balázs Zoltán, Gillich Gergő és Bálint Norbert kutatás közben fedezte fel a mederben fekvő, csaknem teljesen ép szobrot.

A tárgy több száz kilogrammot nyomott, ezért a kiemelését a búvárok egyedül nem tudták elvégezni. A munkálatokhoz Orosz Csaba György, valamint a Pentele Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai nyújtottak segítséget. Az összefogásnak köszönhetően a szobrot sikerült biztonságosan a felszínre hozni.

Az Intercisa Múzeum egyelőre nem közölt pontos információt a szobor koráról, eredeti rendeltetéséről vagy arról, kit ábrázolhat. Ezekre a kérdésekre a tisztítást és a részletes szakmai vizsgálatot követően adhatnak választ. Emiatt jelenleg azt sem lehet biztosan kijelenteni, hogy a szobor római kori eredetű.

A kivételes felfedezést több másik jelentős lelet előzte meg. Az Intercisa Múzeum beszámolója szerint a szakemberek a Duna alacsonyabb vízállása miatt hozzáférhetővé vált partszakaszokat vizsgálják át.

Fotó: Intercisa Múzeum/Facebook

Július 31-én Tóth J. Attila búvárrégész és a múzeum munkatársai a Szalki-sziget környékén tartottak terepszemlét. Elsősorban az egykori pentelei monostor feltételezett helyét kutatták, ám azon a területen nem találtak régészeti emléket.

A Dunából ugyanakkor előkerült egy szépen megmunkált római oltárkő, amelyet Juppiternek, a római vallás főistenének szenteltek. A lelet felirata és kialakítása fontos információkat szolgáltathat az egykori Intercisa környékének történetéről.

Augusztus 4-én egy római kori mészkőtábla töredékére bukkantak a folyóban. Egy nappal később újabb, emberi kéz által megmunkált kő került elő. Ennek római kori eredete valószínűsíthető, eredeti funkcióját azonban még nem sikerült pontosan meghatározni. A dokumentálást követően ezt a darabot is beszállították a múzeumba.

Nem sokkal később egy erősen kopott feliratú oltártöredéket is találtak. Bár a követ még tisztítani és vizsgálni kell, annyit már sikerült megállapítani, hogy az oltárt eredetileg Deus Solnak, vagyis a napistennek szentelték.

Fotó: Intercisa Múzeum/Facebook

A sorozat itt sem ért véget. Kárpáti Nikoletta, Metláger Soma és Major András bejelentésének köszönhetően egy gazdagon díszített kőtöredék is az Intercisa Múzeumba került. A római kori darabot szőlőfürtök, indák és szőlőlevelek díszítik, ezért még az elmúlt hetek leletei között is különlegesnek számít.

A múzeum ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a most hozzáférhetővé vált partszakaszok bejárása komoly veszélyeket hordoz. Augusztus 4-én egy feltételezett gránát miatt tűzszerészeket kellett értesíteni. A szakemberek ezért azt kérik, hogy aki ismeretlen tárgyat talál a mederben vagy a korábban víz alatt álló területen, ne érintse meg és ne próbálja elmozdítani.

A Duna vízszintje emelkedik, sodrása pedig erős, ezért már a térd fölé érő vízbe merészkedés is életveszélyes lehet. A múzeum szerint az elmúlt napokban ennek ellenére jelentősen megnőtt a kincskeresők száma a környéken.

Az intézmény arra is emlékeztetett, hogy a római és más régészeti korú tárgyak a magyar állam tulajdonát képezik. Ezeket nem szabad hazavinni vagy értékesíteni. Aki régészeti emléknek tűnő tárgyat talál, annak a területileg illetékes múzeumot vagy a hatóságokat kell értesítenie.



Hirdetés