Egymásra pakolva, néhol fedetlenül fekszenek a halottak a szombathelyi kórház proszektúráján?
Hirdetés
A 24.hu– hoz eljutott fotók alapján a Markusovszky kórház proszektúráján áldatlan állapotok uralkodnak, ma reggelre annyi elhunyt került a halotthűtőbe, hogy húsz holttest egymás hegyén-hátán, a földön fekszik, a többi 32-t lehetett csak szabályosan tárolni. A fotók kegyeleti okokból nem kerülnek közlésre.
Hétfőn, egy olvasói levélre hivatkozva írta meg a Nyugat.hu, hogy a szombathelyi Markusovszky kórházban állítólag nagyon rossz körülmények alakultak ki a proszektúrán, az emelkedett halálozás miatt állítólag nem tudják szabályosan tárolni a holttesteket. Az olvasó úgy fogalmazott, az elhunytak egymás hegyén-hátán fekszenek. A Markusovszky Egyetemi Oktatókórház orvosigazgatója, Káldy Zoltán a 24.hu megkeresésére azt írta:
„Végtelenül elkeserítőnek tartjuk, hogy míg orvosaink és ápolóink megfeszített munkával betegeink gyógyulásáért küzdenek, egyesek kegyeletsértő módon próbálják meg lejáratni kórházunkat. A Markusovszky Egyetemi Oktatókórházban minden körülmények között méltóképpen gondoskodunk a sajnálatos módon elhunyt betegeink elhelyezéséről, ezt most a külső telephelyek bevonásával tudtuk megoldani.”
Hirdetés