Egyre rosszabb hírek láttak napvilágot a súlyosan beteg Bruce Willisről

Hirdetés

Fotó: RLJE Films

Rohamosan romlik állapota, egyre kevésbé tudja magát kifejezni, és családtagjait is alig érti már meg az afáziával küzdő színész – állítják a családhoz közel álló személyek.

Hirdetés

A 67 éves filmsztár életében azonban még van, aminek igazán örülhet: karácsony előtt derült ki, hogy nagyapa lesz, felesége, Emma Heming Willis pedig egy 15 évvel korábbi síelésükről készült videóval vallott most újra szerelmet Willisnek.

Ahogyan arról az Index is beszámolt, Bruce Willis, Hollywood egyik legnépszerűbb filmsztárja kilenc hónappal ezelőtt bejelentette visszavonulását, miután afáziát diagnosztizáltak nála.

Az afázia a beszéd megértésének vagy produkciójának zavara, amely agyvérzés, fejsérülés, tumor vagy fertőzés következtében alakul ki. Hosszú ideig tartó terápiával sok esetben, ha nem is teljes gyógyulást, de jelentős állapotjavulást lehet elérni.

Hirdetés

A diagnózis óta családja körében, visszahúzódva élő Willis állapota azonban a betegség felismerése és kezelése ellenére sem javult, sőt, a színészhez közel álló személyek szerint egyre rosszabb, A KORÁBBI AKCIÓHŐS SZINTE MÁR KIFEJEZNI SEM TUDJA MAGÁT, ÉS SZERETTEIT IS CSAK NEHEZEN ÉRTI MEG.

Bár esetenként Willis képességei és tudata olyan, mint évekkel ezelőtt, egyre kevesebbszer ismer rá a családja korábbi énjére – írja a DailyMail.

Hirdetés

Hozzászólások:

Hirdetés