Egyre több színész szólal meg az Alföldi Róbertet érintő vádak ügyében

Hirdetés

Fotó: VIASAT3/Adom a napom

Egyes színészek szerint kemény légkör uralkodott a próbákon, mások maximalizmusról beszéltek.

Továbbra is téma a színházi világban az Alföldi Róbertet érintő vita, miután több színész is beszélt a rendezővel és egykori színházigazgatóval kapcsolatos tapasztalatairól. A megszólalók között vannak olyanok, akik szerint kemény hangnem és feszült légkör jellemezte a közös munkát, míg mások úgy vélik, a rendező elsősorban a magas szakmai elvárásokat próbálta érvényesíteni.

A Blikknek több színész is név nélkül nyilatkozott. Egyikük arról beszélt, hogy pályakezdőként dolgozott Alföldi Róberttel a Nemzeti Színházban, és gyakran tartott a rendezőtől, mert előfordult, hogy káromkodva kritizálta a színészek munkáját.

Egy másik színésznő szintén felidézte a közös próbafolyamatokat. Elmondása szerint az első időszakban többször sírva ment haza, ugyanakkor nem gondolja, hogy a rendező személyesen ellene irányult volna, inkább a tökéletességre való törekvést látta a háttérben.

Az ügy kapcsán Udvaros Dorottya is megszólalt, bár részletesen nem kívánt állást foglalni. Véleménye szerint az ilyen konfliktusokat elsősorban a szakmán belül kellene kezelni.

Verebes István ennél részletesebben fogalmazott. Szerinte a probléma egyik oka, hogy nincs olyan egységes szakmai szervezet, amely megfelelő fórumot biztosítana az ilyen ügyek rendezésére.

„Amíg a szakmának nincs egy közös szövetsége, ami intézményesített, és abban nincs egy etikai bizottság, addig ez az egész csak egy nyilvános csámcsogás. Persze nem oktalanul, de ez most rosszat tesz az egész szakmának” – mondta.

A lap felidézte Alföldi Róbert korábbi nyilatkozatát is. A rendező akkor arról beszélt, hogy saját megítélése szerint nem lépte át a határokat a munkája során, ugyanakkor ha valakit mégis megbántott, azt igyekezett tisztázni.

Korábban Molnár Áron is nyilvánosan beszélt a témáról. A Magyarország Kedvenc Műsora című adásban az Eszenyi Enikő körül kialakult vitára reagálva azt mondta:

„nemcsak az Eszenyi Enikő van, hanem mindenki tudja a szakmában, hogy vannak, akik ugyanígy bánnak emberekkel, rendezők, tévés producer-rendezők, akik úgy beszélnek a színészekkel, mint a kutyákkal”.

A színész azt is elárulta, hogy huszonkét éves korában dolgozott együtt Alföldi Róberttel, és saját megélése szerint a munka során többször megalázó helyzetekbe került.



Hirdetés