Egyszerre várnak babát az egypetéjű ikerlányok, akik egypetéjű ikrekhez mentek feleségül

Hirdetés

Egyszerre várnak babát az egypetéjű ikerlányok, akik egypetéjű ikrekhez mentek feleségül
Brittany és Briana Deane élete egy cseppet sem átlagos: egypetéjű ikrekként életük minden fontos mozzanatát együtt csinálták. Együtt jártak iskolába, együtt érettségiztek sőt még a jogosítványukat is együtt szerezték meg.

Két évvel ezelőtt azonban ennél is tovább mentek, hiszen megismerkedtek életeik szerelmeivel. A csavar itt jön a képbe, ugyanis a két ohiói lány egy szintén egypetéjű ikerpárba esett bele.

Hirdetés

Persze sokan azt gondolták, hogy csak a móka kedvéért mutatkoznak együtt, ám a furcsa négyes két évvel ezelőtt az oltár elé vonult és kimondták a boldogító igent. Természetesen egyszerre.

A lányoknak már csak egyetlen olyan pillanat volt az életükben, amit együtt szerettek volna átélni: egyszerre teherbe esni.

Úgy tűnik, még ez is sikerült nekik, hiszen nemrég jelentették be az örömhírt az Instagramon: mindketten egyszerre estek teherbe a férjüktől, pont ahogyan eltervezték.

„Örülünk és hálásak vagyunk, hogy megtapasztalhatjuk a terhességet és hogy megoszthatjuk ezt a hírt veletek– írták a képhez közös Instagram-oldalukon.

Már csak egy kérdés merül fel: vajon születendő gyerekek vajon unokatestvérként is olyanok lesznek, mint két tojás?

Hirdetés


Hirdetés

Forrás: borsonline.hu


Hirdetés

Hozzászólások: