El akarták gázolni Rubint Rékát, miközben a gyerekeivel átkelt a zebrán

Hirdetés

A brutálisan őszinte interjúban szó vana rról, hogy Orbán viktor mellett csak az ő családjával szemben alakult ki a közösségi portálokon külön csoport, amely tagjai azért léteznek, hogy őket utálják. És ennek néha egész komoly megnyilvánulásai vannak.

Pénzt költeni nincs ideje, nem is hagy magának erre időt. A ruháira vigyáz, szereti a szép és különleges dolgokat, de ritkán vásárol, nagyon átgondolja a költekezést -állítja.

Hirdetés

Mindent megoszt magáról, a közösségi portálok használatára Lara tanította. Viszont fel kellett vennie egy embert, akinek a „trollirtás” a dolga.

Inkább kihúzom a gyomot a termés mellől, mert csak elszívja a tápanyagot. – fogalmazott a Réka.

A Facebookon létezik egy csoport, ami csak a családja elleni gyűlöletről szól. „Gyűlölködő, rettenetesen negatív energiával rendelkező emberek gyülekezete.”

„Két embernek van ilyen Magyarországon: Orbán Viktornak és nekünk. Már majdnem tíz éve létezik ez a csoport. Mostanra a Nemzeti Nyomozóiroda is foglalkozik a dologgal, ugyanis a Facebook még mindig nem tiltotta ezt a csoportot, pedig messze kimeríti a Facebook szabályzatát Volt idő, amikor figyelemmel követtem az ott zajló eseményeket, de mivel hozzám nem tesz, viszont az időmből és az energiámból elvesz, ezért elengedtem a képzeletbeli kötél végét, hagy rángassák kedvükre. Egy galambot hiába akarsz megtanítani sakkozni, mindig fel fogja borítani a bábukat.” – mondta Réka.

Hirdetés

„Például előfordult, hogy terhesen átkeltem egy zebrán, a kezemben Larát fogtam. Az úton pont a csoport egyik tagja engedett át, lefotózott, a poszthoz pedig az alábbi szöveget írta: »Percekig gondolkodtam, hogy a gázra vagy a fékre lépjek«. Alatta mentek a gyűlölködő kommentek ezerrel. Sokan azt kívánták, bár elütött volna. Mások lekurváztak. Volt olyan is, hogy eljöttek egy teltházas fellépésemre, lefotóztak, a poszt szövege pedig a következőképpen szólt: »Hoztam egy kis savat, csak azért nem öntöttem Réka szemébe, mert ott köröztek a biztonságiak«. Ez a megnyilvánulás tisztán tükrözi ennek a csoportnak az elmeállapotát és a lelki világát.” – mesélte a lapnak a borzalmas történetet Réka.

Hirdetés

Volt, hogy kinyomozták címüket – azóta egyébként el is költöztek – kipakolták a kukájukat és kielemezték a tartalmát. Rubint Réka szerint e csoport tagjainak komoly pszichiátriai segítségre volna szüksége. Szerinte nem Norbi megszólalásai miatt gyűlölik őt, egyszerűen a sikere miatt: hogy vidéki lányként, önállóan, a saját erejéből ennyi mindent elért.

Hirdetés

Hozzászólások: