Elárverezik a Szőlő utcai javítóintézet épületét – milliárdos áron kerül piacra
Hirdetés

Fotó: Google Maps
Az épületet már tavaly elkezdték kiüríteni
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő árverésre bocsátja a budapesti Szőlő utcai javítóintézet épületét. Az e-árverési rendszerben közzétett adatok szerint az ingatlan 2 653 700 000 forintos kikiáltási árról indul, a licit pedig március 13-án kezdődik és várhatóan március 17-én zárul.
Az intézmény kiürítését már 2025 decemberében megkezdték, majd a kormány januárban bejelentette, hogy bezárják a javítóintézetet. A dolgozók többségét elbocsátották.
A Szőlő utcai javítóintézet tavaly került a figyelem középpontjába, amikor a rendőrség letartóztatta az intézmény korábbi igazgatóját. Az ügyben később egyre több gyanúsított jelent meg: az év végére már kilencre emelkedett a Szőlő utcai botrány néven ismertté vált ügy érintettjeinek száma.
A botrány után a kormány az intézmény megszüntetéséről döntött. Január végén már fogvatartottak is részt vettek az épület kiürítésében: a berendezési tárgyakat leltárba vették, szortírozták, valamint tisztasági festést is végeztek az ingatlanban.
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága korábban azt közölte:
„a belügyminiszter 2026. március 14. határnappal jogutód nélkül szünteti meg a Budapesti Javítóintézetet, ez a kiürítés legkésőbbi időpontja”.
A Belügyminisztérium azt is jelezte, hogy a tárca a jövőben nem kívánja használni az ingatlant.
„Figyelemmel arra, hogy a jövőben az érintett ingatlan már nem lát el belügyi szakmai feladatokat, így annak vagyonkezelői joga – az állami vagyonról, illetve az azzal való gazdálkodásról szóló jogszabályi előírások betartásával – megszüntetésre kerül.”
Az árverési felületen szereplő adatok szerint az érdeklődők március 12-én tekinthetik meg az épületet. A licit másnap indul, és négy nappal később zárulhat le.
Forrás: 444
Hirdetés

