Életre szóló leckét kapott Pirner Alma a válása után
Hirdetés

Fotó: FEM3
Pirner Alma ritkán beszél a magánéletéről, de most őszintén mesélt arról, hogyan tanult korábbi házassága hibáiból. Az egykori rúdtáncos kétszer házasodott: első kapcsolata kilenc évig tartott, jelenlegi férjével, Attilával pedig már több mint tíz éve él boldog házasságban.
„Visszagondolva, bátrak voltunk… Annyit tudtunk, hogy azt az életet nem folytathatjuk, lépni kell. Az én szakmám rengeteg csillogással és figyelemmel járt, épp ezért is volt olyan nehéz otthagyni a színpadot, de azt nem akartam megvárni, hogy ne kelljek. Szerettem volna a csúcson abbahagyni. Illetve miután megszületett a fiam, nem is akartam folytatni” – mondta Alma, aki kisfiával, Alennel és férjével együtt inkább a családra helyezte a hangsúlyt.
Attila, aki korábban televíziós szerkesztőként dolgozott, szintén meghozta a maga döntését: felmondott, hogy több időt tölthessen a fiával. A váltás kezdetben sok bizonytalansággal járt, de végül közösen találták meg az utat.
„A férjem, Attila ekkor még televíziós szerkesztőként dolgozott, napi 10-15 órákat húzott le, és tudta, ha így folytatja, akkor teljesen kimarad majd a fia életéből. Így felmondott. Azt nem mondom, hogy nem tettük fel magunknak vagy egy tucatszor azt a kérdést, mégis miből tartjuk majd el a gyereket? De egy idő után azt vettük észre, dübörög az oldalunk, több ezer nő regisztrált, akiknek segíthetek. Ekkor már azt is be kellett látnunk, hogy határokra van szükség” – mesélte.
A pár közös online vállalkozásba kezdett, amelyben nőket támogatnak. Alma ma már kiemelten figyel a munka és a családi élet közötti egyensúly fenntartására, hiszen első házassága részben éppen ennek a hiánya miatt futott zátonyra.
„Dolgozhatnánk többet, vállalhatnánk pluszban még egy tucat felkérést, munkát, de minek? Hogy legyen még egy autónk? Nagyobb házunk? Esetleg több pénzünk? Nem, köszönöm! Ennél sokkal többet ér a lelki és mentális egészségünk és az, hogy nem őrölnek fel minket a hétköznapok. Ezért sem szeretnénk például több gyereket, mert nem akarunk megfeszülni. Teljes az életünk egy gyerekkel, egy kutyával és azzal, amit a hivatásunknak választottunk” – zárta gondolatait a Best magazinnak Pirner Alma.
Hirdetés