Életveszélyes állapotban szállították kórházba Polgár Árpádot! – Senki nem gondolta volna, hogy ez megtörténhet:
Hirdetés

Fotó: Youtube/Polgar net
Polgár Árpád súlyos balesetet szenvedett az amerikai otthonuk teraszán, miután megcsúszott a medence szélén és az agya konkrétan a koponyája elejére csúszott, majd be is vérzett. Szerencsére Tünde otthon volt, így azonnal mentőt hívott, akik hat percen belül megérkeztek két tűzoltó autó társaságában.
Hirdetés
„Árpi elcsúszott a teraszon, és arra rohantam oda, hogy nem kap levegőt, fennakadtak a szemei, és csak rázkódik a földön, mint akinek epilepsziás rohama van. Azt hittem, hogy megint a háta, mert egyszer már eltörte a gerincét. Azonnal üvöltöttem Daninak, hogy hívja a mentőt. Hat percen belül itt volt a mentő, akkor Árpi felpattant, elkezdett öltözni, látszott, hogy fogalma sincs, hogy hol van, semmiről nem tud. Rosszul lett, kijött belőle minden, ott találtak rá a mentősök, onnan sikerült a kórházba bevinni” – mondta Tünde.
Árpi az első videójában elmondta, hogy miután elesett és kórházban kellett feküdnie, nem akarta panaszkodni a fájdalomról, mert attól tartott, hogy az orvosok tovább tartanák bent. Azonban később, a baleset után 3-4 nappal, végül rájött, milyen súlyos sérülést szenvedett, és hogy nagyon szerencsés volt, hogy nem kellett megműteniük és lecsapolniuk az agyát. Árpi tudatában volt annak is, hogy ilyen sérülés sokaknál halálos kimenetelű lehet, ezért hálás volt az életéért.
Hirdetés
Itt nézheti meg a videót:
Hirdetés