Elhunyt a világrekorder sziámi ikerpár, 68 évet éltek összenőve: “Jó életünk volt!”
Hirdetés
68 évet éltek összenőve, remekül kijöttek egymással!
Az élet olykor rejtély, csoda, nehézség, de azt mindenkinek el kell ismernie, hogy az Élet itt van közöttünk, létezik, lélegzik, bármilyen formát is öltsön.
Most következzen egy különleges élettörténet, amely két összenőtt ikerpárról szól, akik egész tavaly július 4-ig világcsúcstartók voltak, hiszen 68 évig voltak összenőve, így őket illette a világ leghosszabb ideje együtt élő sziámi ikerpár “kitüntetés”, amelyet a Guinness Rekordok Könyve is jegyzett.
Ronnie és Donnie Galyon 1951 októberében született és élt, elmondásuk szerint egész jó életet egészen 2020. július 4-ig, amikor szinte ugyanabban a másodpercben távoztak az élők sorából az Ohio államban található Dayton-i otthonukban – írja a Twice az ABC News nyomán.
Hirdetés
Mikor Eileen és Wesly Galyon megtudták, hogy szülők lesznek, nagyon megörültek, minden rendben is ment, viszont mikor megszülettek a fiúk, az orvosok szomorúan vették tudomásul, hogy képtelenek különválasztani a párt, anélkül, hogy vagy az egyiket, vagy mindkét babát el ne veszítsék.
A szülők is amellett voltak, hogy jobb, ha nem kockáztatják a fiúk életét, így Ronnie és Donnie összenőtt élete kezdetét vette. Az ikerpár mindkét tagja külön végtagokkal rendelkezett, mindkettejüknek saját szív dobogott a mellkasában, csak a gyomruk, illetve az emésztőrendszerük volt közös.
A család időközben 11 tagúra nőtt, így anyagi nehézségekkel is meg kellett küzdeniük, ezért az apa, Wesley úgy döntött, hogy a fiúknak fel kell lépniük különböző karneválokon, farsangi mulatságokon, mert lesznek olyanok, akik fizetni fognak, hogy láthassák, miként él két gyerek egy testben. Így a Gaylon fivérek beutazták az Egyesült Államokat, Kanadát és Dél-Amerika egyrészét is, menedzserük, Ward Hall segítségével, akinek nevéhez kötődik a Sideshow World of Wonders című produkció.
Hirdetés
Végül Ronnie és Donnie 1991-ben hagyta ott a showbizniszt, és Dayton-i otthonukba visszavonulva életek békében, mindaddig, míg Kínában el nem hunyt a Chang és Eng Bunker sziámi ikerpár, akiké volt addig a legidősebb sziámi ikerpár cím, de így attól a pillanattól kezdve a Guinness Rekordok Könyve már Ronnie-t és Donnie-t jelölte meg, mint a legidősebb sziámi ikerpár.
Ronnie és Donnie nem bánt meg semmit, szerették az életüket, a fellépéseket.
“Sokat szórakoztunk, mindig jól éreztük magunkat, végtére jó életünk volt” – mesélte Donnie.
A sziámi ikrek 2020. július 4-én hunytak el.
Hirdetés
Forrás: twice.hu
Hirdetés