Elkeseredett vidéki orvos: Nem tudok mást mondani, mint hogy mi igyekszünk, de nincs elég ember
Hirdetés
A hozzátartozók tájékoztatása közben fakadt ki egy vidéki kórház főorvosa az egészségügy leterheltségével kapcsolatban – egy látogató hangfelvételt is készített a beszélgetésről.
Elhunyt édesanyjának személyes tárgyait ment átvenni az a 42 éves nő, aki a Telexhez eljuttatott felvételt készítette. Elmondása szerint 9-10 család várakozott a kórházban ugyanilyen okokból, közöttük volt olyan is, aki akkor már hat órája ott volt. Közülük az egyik keveredett vitába a főorvossal, aki kiment tájékoztatni őket.
Hirdetés
A beszélgetés eleje nincs a felvételen, de a későbbi szóváltás alapján úgy tűnik, egy félreértés miatt azt gondolták, hozzátartozójukat idő előtt lekapcsolták a lélegeztetőgépről és ezért hunyt el.
Az orvos igyekezett elmagyarázni, hogy nem így történt, a beteget megpróbálták újraéleszteni, de sikertelenül. Azt is hozzátette, hogy eleve voltak a páciensenk alapbetegségei: veseelégtelenséget és keringési elégtelenséget is említett. Elmondta, sok idős betegen nem tudnak segíteni – van, akit ha egyszer sikerül is újraéleszteni, néhány órával később mégis meghal.
Azután a hozzátartozók kérdéseinek számonkérő hangnemére reagálva az orvos kifakadt:
„…Elnézést, hogy nem tudtak közben telefonálni, ezt megértem. De nem tudok mást mondani, mint hogy mi igyekszünk. Nincs elég ember. A mi dolgozóink is kidőlnek, a mi dolgozóink is megbetegednek. Van, aki a havi munkaidőkeretét már tizedikén letudja, mert annyira sokat dolgoznak…”
Hirdetés
A hazai egészségügy leterheltségét az elkeseredett szavakon túl az is jól jelzi, hogy az orvosnak egyedül kellett kiemennie 9-10 érzelmileg és idegileg kimerült, hosszú órák óta felvilágosítás nélkül ott várakozó családtagot tájékoztatni.
A Telex azt írja, a felvétel még azelőtt készült, hogy Müller Cecília országos tisztifőorvos feleszólította volna a kórházakat, hogy engedjék be a haldokló betegekhez a rokonaikat.
A teljes hangvelvételt itt tudják meghallgatni:
Hirdetés