ELKESERÍTŐ! Ha van valami, ami a jelenlegi helyzetben elkeserítő az nem más, mint az, hogy a lényegről kevés szó esik.

Hirdetés

ELKESERÍTŐ
Ha van valami, ami a jelenlegi helyzetben elkeserítő az nem más, mint az, hogy a lényegről kevés szó esik. A lényegről, mely szerint – forrás: operatív törzs – a “tisztán” kovid halálozás az összes halálozás 4 százaléka. Nem én mondtam tehát – ők.
Természetesen ettől még a többiek is meghaltak, őket gyászolják, ők sem érdemelték meg ezt, de fordítsuk meg az állítást, 96 százalék az, akinek nem kellett volna meghalnia a koronavírus fertőzéstől.
Mondhatjuk azt, hogy az elsődleges rizikófaktor az életkor, de közben látjuk, hogy egy csomó 60-65 feletti simán átvészeli a fertőzést. Így vélhetően a magasabb életkor is akkor magasabb rizikó, ha a mélyben ott van pár alapbetegség.
Azt is látjuk, hogy a magas vényomás, szabályozatlan vércukor, alacsony D-vitamin szint, elhízás szinte minden esetben ott van a súlyosabb lefolyás mögött.

Hirdetés

Megint csak azt kell mondanom, hogy majdnem egy évünk volt arra, hogy ezt mantrázzuk. Dobj le pár kilót, stabilizáltasd szakemberrel a vércukrod és vérnyomásod, méresd és állíttasd be a D-vitamin szintjét, esetleg kezdj el mozogni, menj a napra – és akkor lesz esélyed.
Csak éppen akkor ki kellene mondani, hogy ahogy élünk az nem jó. Az ételeink szinte megmérgeznek minket és ez az élelmiszeripanak köszönhető és annak, hogy az emberekkel elhitetik, az élelmiszerként árult szemét még egészséges is.
Az átlagembernek vagy nincs elegendő tudása arra, hogy igazságot tegyen az elhanngzó állítások között, vagy pénze, hogy jobb minőségű ételt egyen, vagy egyszerűen gyereknek nézik, és ilyen módon is kommunikálnak velük.
Bízhatunk a vakcinában, de jön majd egy másik vírus, ami ismét a metabolikus gyengeségeink veszi célba, és megint elvesznek majd az életünkből másfél évet.
Ezért is írom – ne a régi életed akard visszakapni, segíts másoknak új életet kezdeni.
Ézért is nagy a felelőssége mindenkinek, aki olvassa a lapom, vagy a kollégáim lapjait. Mert amikor már egyszer találkoztál az igazsággal, kötelességed felhívni mások figyelmét a hazugságra.
Félreértés ne essék, semmiképpen nem állítanám, hogy az igazság nálam van, de azt gondolom, jó irányban megyünk, ha néha lassan is.
Ne feledd: Az igazság felé vezető úton a tény, hogy jó irányba haladsz fontosabb, mint a haladás sebessége, hiszen egy csomó ember halad nagy sebességel a hazugságok felé.

Forrás: Facebook/Lakatos Péter

Hirdetés

Hozzászólások: