Elmondta az igazságot a székesfehérvári kórházigazgató: 100-ból 84 gépi lélegeztetett meghal

Hirdetés

Hiába kérte az országos kórház-főigazgató és a minisztérium, hogy a kórházigazgatók ne beszéljenek konkrét számokról, Bucsi László mégis úgy döntött, hogy megteszi és konkrétumokat árul el a járványhelyzetről. A székesfehérvári kórházigazgató azt mondta,100-ból 84 gépi lélegeztetett meghal, a magyar krematóriumok három műszakban dolgoznak, annyi a halott – idézte a fmc.hu, hogy mit mondott a szakember egy hétfői sajtótájékoztatón.

Hirdetés

Bucsi László egyébként elmondta azt is, hogy 7100 vakcinát kapott a székesfehérvári kórház, viszont az oltásra regisztráltak száma még a háromezret se éri el. A főigazgató szerint láthatóan egyre súlyosabbak a járvány hullamai, úgy fogalmazott, hogy ha lenne egy negyedik hullám, az elvinné az országot.

Az egyetlen megoldás az oltás, és mindegy melyik vakcina, mert mindegyik segít

– hangsúlyozta, majd közölte, hogy Székesfehérváron a lélegeztetőgépre kapcsolt betegek 84 százaléka meghal, de vannak olyan intézmények is az országban, ahol ez az arány a 90-95 százalékot is eléri.

Kitért arra is, hogy a székesfehérvári kórházban 125 intenzív ágyat jelöltek ki a betegek ellátására. Két és fél héttel ezelőtt majdnem ez is kevésnek bizonyult, mert csak kettő maradt szabadon. Most úgy tűnik, hogy elég lehet ez a kapacitás, mivel csökkenni kezdett a betegek száma.

Hirdetés

Ismertette azt is, hogy január óta egymilliárd forintba kerültek a kórháznak az intenzív osztályon ápolt koronavírusos betegek. Az osztály működtetése békeidőben, világjárvány nélkül nagyjából 400 millió forintba kerül.

Forrás: index.hu

Hirdetés

Hozzászólások: