Élő adásból jött ki az újságíró, amikor fejbe lőtték

Hirdetés

Meglőttek egy ismert holland bűnügyi újságírót kedden Amszterdam belvárosában – közölte a helyi rendőrség.

Hirdetés

Peter R. de Vriest a fején érte súlyos sebesülés, kórházba szállították. A történtek hátterét egyelőre homály fedi. Sajtóértesülések szerint az ismeretlen elkövető este fél nyolckor lőtt rá a 64 éves újságíróra, aki éppen távozott egy televíziós stúdióból. Nem sokkal korábban de Vries egy élő műsorban szerepelt.

Hirdetés

De Vries Hollandia egyik vezető bűnügyi tudósítójának számít, és rendszeresen részt vesz tanácsadói minőségben bűnügyi eljárásokban, illetve szakértőként és kommentátorként televíziós műsorokban. Úgy tudni, jó kapcsolatai vannak mind az igazságszolgáltatás rendszerében, mind pedig az alvilágban, ennek ellenére több bűnüggyel kapcsolatban is kapott már fenyegető leveleket.

Hirdetés

Peter De Vries jelenleg egy nagyszabású büntetőeljárásban a koronatanú tanácsadójaként vesz részt. A per a szervezett bűnözéssel áll összefüggésben. A koronatanú korábbi védőjét 2019 szeptemberében agyonlőtték, szintén Amszterdam utcáján.

MTI

Hirdetés

Hozzászólások: