Ember száját nem hagyta még el olyan igazság, mint amit Juszt László mond:

Hirdetés

Ember száját nem hagyta még el olyan igazság, mint amit Juszt László mond :

Juszt László értelmes, őszinte ember. Úgy látszik kinyílt a bicska az ő zsebében is, mert ezt nyilatkozta:

1956-ban, egy polgárháborús időszakban 2.000 ember veszítettünk. Az azt követő megtorlásban 225-öt.

Hirdetés

1919-ben a vörös terrornak 590, az azt követő fehér terrornak 626 áldozata volt.
A mohácsi csatában 14.000 magyar harcos veszítette életét. Azóta is nemzeti tragédiaként emlékezünk rá.
Tehát háborús helyzetekben, a 3 nemzeti sorstragédiánál összesen 17.441-en veszítették életüket. Ma, – békeidőben – 2021. március 31.-én a kormány hivatalos adata szerint eddig – 20.435-en hunytak el a covid következtében.
És nem láttam, nem olvastam egyetlen kormányzati megszólalásról sem, ahol részvétét nyilvánított volna a kormány azoknak, akik elveszítették a szüleiket, gyereküket, barátaikat, szeretteiket.
Kezdem én! Őszinte részvétem mindenkinek, akit vesztesség ért a járvány okán!

Hirdetés

Hozzászólások: