Emlékszel még erre a nőre, aki ötösikreket szült? Így néznek ki 6 év elteltével
Hirdetés
Egy kisbaba születése mindig igazi csodának számít egy családban. Nem volt ez másként 2013-ban a cseh Alexandra Kinova és férje, Antonio életében sem. Nagyon boldogok lettek, amikor az orvosok közölték az akkor 23 éves nővel és férjével, hogy ikreket várnak.
Úgy tettek, ahogy mindenki más tenne: tervezgetni kezdtek, illetve nekiláttak az előkészületeknek. Azonban nem telt sok időbe, hogy kiderüljön, a dolgok nem teljesen úgy alakulnak, ahogy ők gondolták. Az orvosok újabb konzultációra hívták a párt, ahol is közölték velük, hogy hármasikreket várnak.
A következő vizsgálatnál pedig kiderült, hogy ez sem igaz, ugyanis négyesikreket várnak, az orvosok és a pár nagy meglepetésére.
Hirdetés
Az igazi meglepetés azonban az volt, amikor az újabb felvétel során kiderült, hogy ötösikreket várnak. Ekkor már teljesen egyértelmű volt a dolog.
Az anya 2013 nyarán világra is hozta őket, minden rendben ment a császármetszés során. Négy kisfiú és egy kislány született: Deniel, Michael, Alex, Martin és Terezka.
Ez a hír akkoriban nem csak Csehországban volt felkapott, hanem szinte az egész világon. Rengetegen gratuláltak a párnak és örültek velük együtt.
Hirdetés
Az orvosok elmondták, hogy 1 a 47 millióhoz volt az esélye annak, hogy úgy szülessenek ötösikrek, hogy mindenki teljesen egészséges lesz, ezért is tartották igazi csodának azt, ami történt.
A fiatal pár eleinte – természetesen – nagyon aggódott, hogy hogyan fognak tudni ennyi gyermekre odafigyelni.
De sikerült nekik és ma már boldog családként élnek. Ez a fotó tavaly készült:
Mit gondolsz erről? Írd meg hozzászólásban!Mit gondolsz erről? Írd meg hozzászólásban!
Forrás: tudnodkell.info
Hirdetés