Európa Tanács: Semmilyen formában nem korlátozhatóak a be nem oltott emberek jogai

Hirdetés

A szervezet arra reagált, hogy oltási igazolványt és azzal járó többletjogokat terveznek a beoltottaknak.

“Az emberi jogok tiszteletben tartása miatt az embereket nem szabad COVID-19 oltás beadására kényszeríteni, és nem különböztethetőek meg hátrányosan azok, akik nem oltatják be magukat – utalva itt az oltásigazolás hiányából fakadó lehetséges korlátozásokra.”

Hirdetés

Ezt az állásfoglalást az Európa Tanács adta ki, a határozatot a múlt héten, 115 – 2 többséggel, 13 tartózkodás mellett fogadták el.

“A kormányok gondoskodjanak arról, hogy az állampolgárok tájékoztatást kapjanak arról, hogy az oltás NEM kötelező, és hogy senkit sem politikai, társadalmi vagy egyéb módon nem kényszerítenek arra, hogy beoltassák magukat, ha ők maguk nem akarják ezt megtenni” – teszi hozzá a határozat.

Védelem kell azoknak, akik nem kérik az oltást

Az állásfoglalás kimondja, hogy védelmet kell biztosítani azoknak, akik nem akarják magukat beoltatni, hogy ne kapjanak semmilyen büntetést és ne érhesse őket semmilyen hátrányos megkülönböztetés.

A dokumentum azt is hozzáteszi, hogy teljes és megfelelő információkat kell szolgáltatni, tájékoztatva a potenciális felhasználókat a vakcina esetleges mellékhatásairól.

Hirdetés

Az Európa Tanács kimondta, hogy az ilyen tanúsítványokat csak a vakcinák hatékonyságának, a lehetséges mellékhatások és a nemkívánatos események figyelemmel kísérésére lehet felhasználni.

Januárban röppent fel a hír, hogy a beoltottak oltási igazolása többletjogokat ad, így például a beoltottakra nem vonatkozna a kijárási tilalom .

Az Európa Tanács

Az Európa Tanács nem az Európai Unió szervezete, 1949-ben, a második világháború nyomán hozták létre, ma 47 európai országot számlál, az USA, Kanada és a Szentszék megfigyelő államként szerepel.

Célja „a demokrácia előmozdítása, az emberi jogok és a jogállamiság védelme Európában” ., működése elkülönül az Európai Uniótól.

A Tanács felügyeli az Emberi Jogok Európai Bíróságát (EJEB), és bár a Tanács határozatai nem kötelező érvényűek tagjainak mégis tiszteletben kell tartaniuk.

Forrás: nyugat.hu

Hirdetés

Hozzászólások: