Évek óta zaklatják Dopemant, a rapper már a szeretteit félti
Hirdetés
Három év után döntött úgy Dopeman, hogy feljelenti zaklatóját. A 45 éves nő évek óta megkeseríti az életét, de családját sem hagyja békén.
Hirdetés
Dopeman, azaz Pityinger László feljelentette zaklatás miatt azt a 45 éves nőt, aki évek óta próbálja megkeseríteni az életét, még ha nem is ez a célja. A zenész aggódik szeretteiért és a szüleiért is, ugyanis Katalin – aki korábban megszökött a kórházból és a rendőrség is kereste már – a szeretteinek sem hagy nyugtot.
“Eleinte a videóimhoz szólt hozzá és üzeneteket írt, de nem fenyegetőzött, nem is kérdezett semmit. Kezdetben csak nevettem rajta. Majd megnéztem a profilját, amelyen semmilyen tartalom nem volt, a profilképén pedig próbababákat láttam. Furcsa érzés fogott el, de nem foglalkoztam vele” – mondta a Blikknek a zenész.
A nő később felhívta Dopeman öccsét, akitől a testvére telefonszámát akarta megtudni. Bár nem járt sikerrel, valahonnan mégis megszerezte a zenész elérhetőségét, és felhívta. A zenész próbálta higgadtan elhajtani, akkor a nő egy időre eltűnt.
Hirdetés
“A bíróságon voltam, és elkövettem azt a hibát, hogy közöltem ezt a rajongói oldalamon. Amikor mentem az autóhoz, akkor jött velem szemben, és bár még sosem láttam, tudtam, hogy ő az. Nem szólt semmit, csak meredten bámult. Nem sokkal később jött az üzenet tőle: milyen kár, hogy nem beszélgettünk. Többször hívott is, megkértem, ne kövessen, nyomasszon. Úgy tűnt, megértette, de tévedtem. A következő alkalommal egy tüntetés után szegődött a nyomomba” – mesélte a lapnak Dopeman.
“Már mindenhol ott volt. A páromat, Etát is hívogatta, de a legfélelmetesebb az volt, amikor a szüleimet kezdte zaklatni. Azzal hívta fel az édesanyámat, hogy őt küldték a szociális gondozók, hogy segítsen a húgom, Fruzsina ápolásában, ám anyukám nem dőlt be. Éjjel-nappal hívogatta őket, majd megjelent a házuknál, aztán a bokorból előugorva azt állította, Fruzsina miatt jött. Azt akarta, engedjék be a házba, ami nem történt meg” – idézi fel a zenész.
Hirdetés
“Nem félek tőle, de van családom és szeretteim is, akikért aggódom. Ez a nő túlment egy határon, aggasztó és kellemetlen, amit művel. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor a hét végén este negyed tízkor felcsöngetett a lakásomba, hogy engedjem be. Nem tudom, hogyan talált rám, hívtam a rendőröket és feljelentést tettem. Akkor derült ki, ennek a nőnek valóban lehet valamilyen problémája, hiszen másfél éve megszökött a kórházból is, kereste őt a rendőrség. Kiszámíthatatlan, nem tudni, ha engem követ, vajon melyik szerettem lesz a következő, de ezt nem hagyom” – fogalmazott Dopeman.
Hirdetés