Ez a kislány a lóra mászási tervével meghódította az internetet , és mindenki mosolyog rajta
Hirdetés
Amikor valamit nagyon szeretnénk, akkor semmilyen akadály nem állhat utunkba. A videóban szereplő kislánynak csak egy kis ambícióra és kreativitásra volt szüksége, hogy elérje célját.
Még akkor is, amikor fiatalok, a gyerekeknek megvannak a saját probléma megoldó képességük, amelyek közül néhány egyszerűen csodálatos. Ebben a filmben megismerhetjük Abbiet, egy imádni való kislányt aki egy különleges módot talál arra, hogy felmásszon a ló hátára.
Kezdetben, Abbiet és nővérét Sarat az anyjuk segítette fel a lóra, hogy utána élvezzék a sétát. Az anya eközben bement a konyhába és onnan nézte a gyerekeket, miközben fel is vette őket videóra. Egyik pillanatban Abbie lassan leereszkedett a lóról, mert megszomjazott és ivott egy kis vizet, majd visszaérkezéskor ki kellett találnia egy megoldást, hogy újra felmásszon a lóra.
Sokkal könnyebb lett volna, újból anya segítségét kérni, viszont az ambiciózus kislány egyedül akarta ezt megoldani. A ló oldalához ment, amit sokan elég veszélyesnek tartanak, ha az állat nincs rendesen beidomítva, és a kezeivel a kerítés mellé irányította. A ló nagyon nyugodtan arrébb állat, ahogy a kicsi szerette volna, és innen már csak egy lépés volt mire a kislány a fa kerítésen felmászott a lóra. Mennyire talpraesett!
Hirdetés