Ez okozta Laci halálát. 14 éves kora óta szenvedett ebben a betegségben ráadásul

Hirdetés

Kedd este párja, Kövér Georgina jelentette be, hogy elhunyt Czibók László, az Éjjel-Nappal Budapest egykori sztárja. A népszerű, több mint 74 ezer követővel rendelkező YouTube-videóst még múlt héten szállították kórházba agyvérzés miatt és barátnője már akkor is azt írta, hogy Czibók kritikus állapotban van, mivel elég nagy területet érintett az agyvérzés- írja a Bors
Az országszerte ismert véleményvezért agyvérzése után először Székesfehérváron ápolták, majd szombaton a tatabányai Szent Borbála Kórházba szállították. Párja először hétfőn délután mehetett be hozzá, és Czibók agyvérzése még akkor is folyamatos volt, azaz majdnem egy hete szivárgott a fejéből kivezetett csövön keresztül a vér.

Hirdetés

Czibók Lászlót az intenzív osztályon mesterséges kómában tartották az orvosok és bár koronavírus-tesztje negatív lett, vérnyomását azonban alig sikerült csökkenteni. Kövér Georgina szerint Laci 14 éves kora óta küzdött vérnyomás problémákkal, születésekor pedig szívritmuszavart diagnosztizáltak nála, és utóbbi miatt tavaly orvosi kezelésnek vetette alá magát, amikor vérrögöt találtak a szívénél. Elképzelhető, hogy ez okozhatta a végül halálát okozó problémát.

Vérnyomás- és szívproblémáinak fényében meglepő, hogy az egykori ÉNB Miki többször is őszintén beszélt arról videóiban, hogy korábban használt szteroidokat és egyéb teljesítményfokozó készítményeket. Ugyanakkor mindenkit igyekezett folyamatosan lebeszélni az ilyen szerek használatáról a tucatnyi káros mellékhatás miatt.

– Kipróbáltam minden létező szteroidot, nem tagadtam soha a videóimban sem, de már jó ideje nem szedek semmit, de ezt sem hiszik el. Egyfolytában kokszosnak állítanak be, nem érdekel, jó ideje nem élek ezekkel a dolgokkal marha egyszerű, egészségügyi okok miatt. És igazából mindenkit próbálok is erről lebeszélni (…) Nagyon jó az, amikor az ember marha izmos, nagy, szálkás, és nagyon jól mutat a strandon, főleg nyáron, viszont mikor átélsz egyszer-kétszer ilyen halálfélelmi érzést, azt nem kívánom senkinek – mondta egy korábbi videóban Czibók.

Hétfő este a Kemma.hu-nak nyilatkozott Czibók párja, aki még akkor is bizakodott, hogy Laci felépülhet.

Hirdetés

– Az orvosok szerint most az a legfontosabb, hogy a vérnyomása tűrhető értékeket mutasson, ami jelenleg 140-150 körül van. Úgy tudom, ez az oka annak, hogy a műtét még várat magára – mondta Kövér Georgina a lapnak, hozzátéve, hogy akkor már megjelentek a magas frekvenciájú energia felhasználásával működő készülékek, amik hőhatást fejtettek ki a hajszálerekre, amellyel végső soron elégetik az eret.

Gina hasonló szituációt átélt ismerőseivel egyeztetett és arra jutott, hogy lejátszik neki minden videót, amit rajongói készítettek, és reménykedett benne, hogy szerelme minden kedves szót hall és ért. Azonban hiába imádkoztak országszerte Czibók felépüléséért, és tettek meg mindent az orvosok, a videós szervezete végül feladta a harcot.

Forrás: borsonline.hu

Hirdetés

Hozzászólások: