Ezentúl a levegőből is ellenőrzik a közlekedőket a rendőrök Baranyában

Hirdetés

A szabályszegők hatékonyabb kiszűrése érdekében ezentúl videófelvétel készítésére alkalmas drónnal is rendszeresen ellenőrzi a közúton közlekedőket a rendőrség Baranyában – közölte a police.hu oldalon a megyei rendőr-főkapitányság pénteken.

Hirdetés

Tájékoztatásuk szerint a mostantól rendszeressé váló forgalomellenőrzés részeként a hét közepén a Pécsen tilos jelzésen áthaladó autósokra fókuszáltak a rendőrök a drón segítségével, és a tetten ért tizennégy vétkesekre fejenként ötvenezer forintos közigazgatási bírságot szabtak ki. A sofőröket a pénzbírság mellett nyolc-nyolc büntetőponttal is sújtották, három esetben pedig közigazgatási eljárást kezdeményeztek az egyenruhások a szabályszegőkkel szemben.

Hirdetés

Közölték: az észlelt forgalmi szituációkról, szabályszegésekről a drón a távolból készített mozgóképeket a rá szerelt kamerával, ezek alapján pedig a közlekedési rendőrök rögtön az elkövetés helyszínének közelében intézkedés alá is vonták a szabályszegőket.

A tájékoztatás szerint a rendőrség megyeszerte tervez további, ehhez hasonló jellegű forgalomellenőrzéseket a közúti közlekedési balesetek megelőzése és a szabályokat figyelmen kívül hagyó, magatartásukkal balesetveszélyes helyzetet előidéző közlekedők kiszűrése érdekében.

MTI

Hirdetés

Hozzászólások: